A sikeres mátrai mászótábor után néhány battai sziklamászó fogta magát meg néhány bonyhádi barátját, és elindult Horvátország egyik legszebb és legismertebb sziklamászó helyére, a Paklenica-i nemzeti parkba.

Már a kijutás sem volt könnyű, mivel hat autóból kettőnek műszaki, egynek „adminisztratív” (lejárt személyi igazolvány) gondjai adódtak. A lényeg, hogy kisebb-nagyobb késéssel, de mindenki megérkezett. Pósz Pál és jómagam már a második nap nagyot másztunk, mit sem törődve a másnapi izomlázzal, fáradtsággal és azzal, hogy a pihenőnapot a hét közepére, nem pedig az elejére terveztük. Kovács „Geriszon” Gergő megkapta a „hét embere” kitüntető címet, mivel minden nap nagyfalat mászott. Hol kezdőket avatott be a száz méter feletti mászás szépségeibe, hol „profikkal” ostromolta a nehezebbnél nehezebb falakat. Pulinka Zsolt és Balogh „Drusza” Zsolt utolsó napra tartogatták a nagy mutatványt: egy nap alatt két utat másztak meg az Anica Kuk-ra, ami 700 méter mászást és 700 méter lejövetelt jelentett. Reggel 6-kor kezdték és este 7-re végeztek. Németh „Gibbon” András és Lengyel Csaba megmászták a Klin nevű 350 méteres utat, ami a völgy egyik leghíresebb, leghírhedtebb pályája. A fiatalok – név szerint Bódi Gergely Gergő, Nagy „Nagyi” Gergő, Palásti Norbi és Tőke Ádám – mind jóval nehezebb utakat másztak, mint amilyeneket eddig láttunk tőlük. A leglélegzetelállítóbb mászást a félig battai, félig szombathelyi Abonyi Károly hajtotta végre. Kötélbiztosítás nélkül mászta meg a battaiak kedvenc 150 méteres útját, a Water Song-ot. „Volt nálam kötél, csak a hátamon” - mondta, amikor este visszaért a kempingbe. A bonyhádi páros – Pósz Pál és Fritsi Róbert – teljesítették a Klin nevű utat, így megvan nekik a „mesterhármas”: a Klin, a Mozoraski és a Velebitaski, a völgy három leghíresebb útja.