Íme, egy újabb bizonyíték rá, hogy a dolog működik: a 2009-es Ladánybene27 ReggaeCamp jobb helyre nem is kerülhetett volna, mint a Monorierdei Camping. A környezet üdítően friss és zöld, a domborzat, mint egy öblös tenyér, ami feltétel nélküli szeretettel öleli körbe a lazulókat. Mert leginkább lazulni és lengedezni lehetett az idei Camp-en. Az utóbbi hetek izgalmai után Kellett is a süppedős nyugalom.

- Váratlanul ért és sokkolt bennünket a százhalombattai képviselőtestület döntése – mondja Bodnár Tibor (Tibi Homelock), az LB27 gitárosa, a Camp szervezője. Számunkra napokig nem derült ki, mit is jelent, hogy az önkormányzat nem támogatja a rendezvényt. Nem Százhalombattára haragszunk, csak arra a néhány emberre…
E néhány embert ellensúlyozandó Százhalombatta jócskán kivette részét az idei Camp-ből is. Tucatnyi önkéntesünk tartotta rendben a terepet, battai vállalkozók biztosították a biztonságot, hozták a büfét és a tábori közértet. És akadt jó néhány lelkes „civil”, akinek simán megért másfél-kétórás utazást, hogy „Jamaicába” érjen.

- Ebbe a helybe – mondja Tibi – egyből beleszerettem: a faházakba, a katlanba, hogy az erdő közepén van. Igazi biohelyszín.
Tény, hogy az első napokban erős sertéshizlalda szaggal birkóztunk, s mint régi battai, akkor már inkább a kőolajat szagolnám, de az is igaz, hogy az előbbi csak kellemetlen, viszont nem káros. A szervezőknek mindig is okozott némi tudathasadást, hogy míg Százhalombatta infrastruktúrája és az egyéb körülmények – a lakosság nagy részének aktív lelkesedése és támogatása – vonzóvá tették várost, az ipari környezet nem állt összhangban a raszta szellemiséggel.

Monorierdő 2006-ban szakadt el Monortól, azóta Juhász Sándor a település polgármestere.
- Összefutottunk Bodnár Tibivel, aki pánikban volt, hogy nincs hol megtartani a tábort. Ki tudjuk-e adni a kempinget a rendezvényre? Mondtam, hogy természetesen, de a testületnek jóvá kell hagynia. Gyorsan összehívtam az oktatási és kulturális bizottságot, majd rendkívüli testületi ülést tartottunk egyetlen napirendi ponttal és egy hét alatt el volt intézve. Megoszlik a lakosság véleménye, de tudjuk kezelni.

A hétköznapokban 4240 fős településen közel ugyanennyi vendég fordult meg a Camp alatt. Az első napokban többen is felhívták a polgármestert, vagy, ahogy a helyiek hívják, az „Öreget” a zaj miatt, de ő türelmesen elmagyarázta, hogy szükség van valami mozgásra, történésre a kis településen, ami hírüket viszi a világban. Itt van ez a kemping a víz-villany-gázzal felszerelt faházaival, a vizesblokkal, a szép környezettel, és a néhány hivatalos ünnepségen kívül többnyire kihasználatlan.

A ReggaeCamp inkább tábor és nem fesztivál. Nincs az a tömeges nyomulás, a reklámkampánya is sokkal csendesebb. Ennek egyik magyarázata, hogy Tibi saját bevallása szerint személyesen ismeri a magyar reggae-társadalom felét. A többieknek ők szólnak. Azért a Camp is fejlődik, csak éppen a maga nyugodt tempójában. Az idén sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a soundsystem sátor, ahol egész nap dj-k pakolták a zenéket, és csak akkor álltak le, amikor a nagyszínpadon koncert ment. Éjjelente pedig barátságos klubhangulatban válogatott mc-k (tulajdonképpen: énekesek) vezetésével élték át a műfajnak ezt a régi, alapformáját. A szervezők a jövőben szeretnének még több zenekart megmutatni a közönségnek, esetleg határon túlról is hívni zenészeket, táborozókat.
Az idei főattrakció Don Carlos volt, aki egyenesen Jamaicából hozta el meglepően tiszta hangját. Semmi eldohányzott hangszál, semmi felesleges kacifánt. Kifogástalan öltönyben, hosszú rasztáit rázva ringatta a közönséget a roots-reggae ritmusára.

Miközben lépten-nyomon döbbenünk, hogy egyre magasabb az ifjúság ingerküszöbe, állandóan unatkoznak vagy be vannak vadulva, itt az egész Camp-re jellemző volt ez a nyugodt, csendes lebegés. Napközben medencék és különféle szabadtéri játékok idézték fel a régi gyerektáborok hangulatát. A katlanban röpködtek a labdák, frizbik, szexi lányok táncolva szalagokat pörgettek, körben az emberek ültek, beszélgettek, füstölögtek. Aki összegyűjtött egy zsák újrahasznosítható hulladékot, ajándékot kapott a Zöld Zóna Teaházban, és az idén is be lehetett húzódni a Menedék Sátor árnyékába olvasgatni a demokráciáról, vagy Jamaica történetéről. A rasztafarianizmusról Menelik professzor tartott előadásokat, és volt zenetörténeti különkiadás is.

Persze, esténként néhány órát dübörögnie kellett a zenének, hisz mégiscsak élőkoncertek voltak. Igen szép feladat délután hatkor, tulajdonképpen fényes nappal táncba hívni a tábor népét. Ugyanakkor utánozhatatlan közösségi élmény, ahogy zenész és közönsége egymás szemébe nézhet a reflektorok vakítása nélkül. Visszatérő felszólítás az mc-k részéről, miszerint „make some noise!”, azaz „csapjatok egy kis zajt!” Ekkor a közönségen a sor, hogy magasba emelt kezekkel, tapsolva, üvöltve köszönje meg a zenészeknek és szervezőknek, hogy itt lehet, együtt örülhet.

A kerek erdő mélyén, a kerek katlan körül így kerekedett ki ez a történet. Ha Pécstől vagy Szombathelytől, sőt Szatmárnémetitől sem volt messze Monorierdő, nekünk pláne megérte azt a kis utazást. De hisz nem is erről van szó. Hanem arról, hogy Százhalombatta lemondhat-e egy ilyen valóban egyedülálló esemény házigazda szerepéről néhány ember miatt, akik rosszul alkalmazva a demokráciát, visszaélnek azzal. A ReggaeCamp visszajönne Battára, mert szerettek itt lenni. Monorierdőn viszont szívesen látják őket, mert előrelátón gondolkodnak. Meglátjuk, meghalljuk jövőre.