Közgyűlést tartott az SZKE kézilabda szakosztálya július 13-án a VSZK-ban, amelyen Karádi Péter, az SZKE elnöke lemondott, és a tagság új elnököt választott Szabó Attila alpolgármester, önkormányzati képviselő személyében. Az elnökség összetétele változatlan maradt, tagjai: Vass Ferenc, Mérges István, Katona István, Keresztes József. Mint ismert, a csapat kiesett az NB I-ből a 2008-2009-es bajnokság során.
Miután Adorján Gábor edző közös megegyezéssel távozott – az NB I/B-s Gyöngyösnél folytatja munkáját –, Keresztes Józsefet kérték fel az edzői feladatok ellátására. Helyette új elnökségi tagot kell választani a közeljövőben.
Az igazolásokról és a felkészülésről Tallér Zsolt technikai vezető elmondta, hogy az anyagi források beszűkülése miatt az NB II-be neveztek, ahol a délnyugati csoportba kerültek, de kérvényezték a nyugati csoportba való besorolást. A csapat jelentősen átalakult. Vitáris a Dunaferrhez, Muhl a Gyöngyöshöz igazolt. Tarnavölgyi, Kiss, Gábori, Drabant és Tóth új egyesülete még nem ismert.
Kurán I. és Józsa T. Ercsiből, Gólya L., Matos Z., Kovács L. és Tóth A. a DKSK-ból, Minárovics G., Varga P. és Valkusz Á. a VUK SE-ből érkeztek a csapatba. Pásztor, Balázs, Marczinkovics, Mészáros, Nikolicza, Zalai, Kertész maradtak a tavalyi keretből.
A játékosok amatőrként folytatják pályafutásukat. A csapat célja a bajnokság megnyerése és feljutás az NB I/B csoportba. Nyári felkészülésüket augusztus 10-én, hazai környezetben kezdik. A bajnokság szeptember 12-én indul.