Nemzetközi harcművészeti tábor

  • img

Fóton tartott nemzetközi edzőtábort Obata Toshishiro, a japán származású, jelenleg Amerikában élő mester, a shinkendo és aikibujutsu stílusok alapítója július 2-a és 5-e között. A kurzuson több mint száz, többségében magyar harcművész vett részt, de érkeztek Ukrajnából, Lengyelországból, Svájcból, Hollandiából, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból is.

Négy napon keresztül napi három edzés keretében kaptak mélyebb bepillantást a két stílus technikáiba és filozófiájába. Az utolsó napon a kaiso (alapító mester) előtt tettek vizsgát és tőle vehették át diplomájukat mindazok, akik 2009-ben eredményesen vizsgáztak a shinkendo vagy az aikibujutsu valamely fokozatából.


A százhalombattai dojo tagjai közül Bárkány István, Domokos Marcell, Révész Lajos, Révész Krisztián, Grúber Gábor, Somogyi Kristóf, Hujber Krisztián kapott oklevelet a sikeresen teljesített "ichimonji", és Bakó Gábor "hyaku-e" fokozatról.


Obata sensei a hivatalos edzőtábor előtt és után is megizzasztotta a két stílus instruktorait, akiknek az edzőtábori foglalkozásokon túl további edzéseket tartott a két karddal végzett technikák, illetve a bojutsu (botvívás) elmélyítése végett.


A kaiso egyhetes magyarországi tartózkodása minden évben kiemelkedő jelentőségű a hazai shinkendo életben, az idei pedig nemzetközi szempontból is igen fontos volt. Évek óta nem tartottak ilyen nagy létszámú szemináriumot Európában, ami a magyarországi shinkendo nemzetközi tekintélyét is jelzi.


Nagy öröm, hogy tavaly szeptember óta már Százhalombattán is lehetősége van az érdeklődőknek megismerkedni ezzel a harcművészettel.  A battai dojo eredményes működését pedig mi sem jelzi jobban, mint, hogy tagjai közül heten megszerezték az első fokozatot shinkendo-ból.


A képen a battai dojo-tagok láthatóak az edzőtáborban Obata Toshishiro-val és Lajos Rolanddal. Álló sor: Domokos Marcell, Bakó Gábor, Obata Toshishiro a shinkendo alapítója, Lajos Roland, magyarországi főinstruktor, Bárkány István, Pálinkás Donát. Térdelő sor: Révész Krisztián, Bakó Bence, Grúber Gábor, Révész Lajos.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák