Megkezdték a felkészülést a focisták

  • SPORT
  • 2009-07-10
  • 845 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A Százhalombattai Labdarúgó Klub (SZLK) július 6-án kezdte meg a felkészülést a 2009/10-es bajnokságra. Az előző szezont a 15. helyen zárták az NB II. nyugati csoportjában, így kiestek ebből az osztályból.

Az SZLK elnöke a bajnokság vége előtt egy hónappal lemondott, és a tisztújító közgyűlésen a tagság új elnököt választott Weller János személyében. Az elnökség Tallér Zsoltot választotta új ügyvezetőnek. Új edzőnek Károlyi Gábort, intézőnek Kiss Józsefet kérték fel.


Tallér Zsolt ügyvezető a Hírtükörnek elmondta, hogy a bajnokság végén alapvető változás állt be az SZLK játékosállományában. A régi csapatból hét játékos maradt, öten jöttek más egyesületből és tizennégyet igazoltak át a VUK SE-ből. Maradtak: Bakó László, Fejős Dániel, Gyurkovics Ádám, Móra Krisztián, Nagy Endre, Szabó Zoltán és Szép Imre. Csajbók Tamás Dunaújvárosból, Ihos Zoltán a DLC-ből, Károlyi Róbert, Nagy Gábor és Sárdi Gábor az Érdi VSE-ből érkeztek a csapathoz. Palkó Béla próbajátékon vesz részt az SZLK-nál. A VUK SE ifjúsági csapatából tizennégy játékos kezdte meg a nyári felkészülést a felnőtt csapattal, és később fog eldőlni, hogy kik maradnak a keretben.
A csapat július 6-án kezdte meg a felkészülést az NB III-as bajnokságra. Csak a hónap közepén dől el, hogy melyik csoportban fognak szerepelni, de szeretnének a Duna-csoportban maradni – tájékoztatott az ügyvezető. Heti négy edzéssel és 5-6 edzőmérkőzéssel készülnek az augusztus 15-én kezdődő NB III-as bajnoki rajtra.
Az első hazai edzőmérkőzéseiket július 29-én a Martonvásár, majd augusztus 1-jén Ercsi és augusztus 5-én Pálhalma ellen játsszák.


Célkitűzésük az első tízbe kerülés. Az új összetételű csapattal nem lesz könnyű teljesíteni, de bíznak abban, hogy a fiatal, sajátnevelésű, valamint a battai kötődésű, rutinosabb játékosok megoldják a feladatot.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák