2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:4°
Max:13°
Szombat
Min:6°
Max:12°
Vasárnap
Min:4°
Max:11°
Hétfő
Min:3°
Max:11°
Kedd
Min:4°
Max:12°
Önkormányzat
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Képviselő-testületi összefoglaló
Visszafogott kiadások
2008-02-01 - Miután kiderült, hogy a MOL Nyrt túlfizetése miatt a tavalyinál körülbelül kétmilliárd forinttal kevesebb iparűzési adóbevételt lehet tervezni a 2008-as költségvetésben, több kiadáscsökkentő döntést is hozott a százhalombattai képviselő-testület január 31-i ülésén. Egyebek mellett visszavonták azt a tavalyi határozatot, hogy jutalmat kapjanak a jubiláló közintézmények dolgozói.

Napirend előtt

Dr. Fazekas István köszönetet mondott Takács Péternek, Szigetvári Józsefnek és Vicze Magdolnának, valamint mindenkinek, aki részt vett a Magyar Kultúra Hetének megszervezésében. Nagy Balázs a felszíni csapadékvíz-elvezető csatornák állapotára hívta fel a figyelmet. Felkérte a Műszaki Irodát, hogy végeztessék el azok tisztítását. Szabó Zoltán a VSZK-ban rendezett városi focifarsang sikeréről számolt be, és javasolta, hogy rendezzenek a szabadidőközpont közreműködésével kistérségi kispályás focitornát, amely erősítené a kapcsolatokat a környező településekkel. Dr. Tüske László harmadszorra tette szóvá az Erkel körút állapotát. Eddigi intézkedései ellenére minimális változás történt, a TESCO és a MOL teherforgalma továbbra is itt zajlik, az úthibák kijavítása pedig nem az elvárható minőségben történt. Súlykorlátozás bevezetését javasolta, mivel a rendőrség csak így tud fellépni a teherautókkal és üzemanyag-szállító járművekkel szemben. Pogány Gyula szintén a Magyar Kultúra Hetéről beszélt, de kevésbé elégedetten. Nem érti, miért adta át a „Matrica” Múzeum félkész állapotban új állandó kiállítását. Másik témája a Dunafüredi út melletti garázstulajdonosok szemetelése volt. Arra kérte a közterület-felügyelőket, hogy a rendőrség és a polgárőrség bevonásával lépjenek fel az illegális hulladéklerakók ellen. Török Sándor arról tájékoztatott, hogy lezárult a novemberben meghirdetett bérlakás-pályázat. A 21 ingatlanra 143-an pályáztak. A döntések előkészítése – mint minden esetben – nehéz és háládatlan munka volt. Bizottsága január 28-án hozta meg a határozatokat, 20 pályázatot kellett érvénytelenné nyilvánítaniuk, és 21 pályázót értesíthettek arról, hogy öt évre önkormányzati bérlakáshoz jutott. A kiválasztásuk során nagyon sok szempontot mérlegeltek, amelyek közül az egyik legfontosabbnak a gyerekek otthonhoz juttatását tekintették. A nyertesek február 15-től költözhetnek be. Az önkormányzat három-négy hónap múlva hasonló lakásszámmal ismét pályázatot hirdethet. A bizottsági elnök arról is tájékoztatott, hogy február 1-jén elindul a rendelés az új, 8. számú háziorvosi körzetben a korábbi allergológiai szakrendelés helyén.

Szél Pál arról számolt be, hogy 2007. december 6-án a minisztériumban ünnepelték a polgárvédelmi szövetség megalakulásának hetvenedik évfordulóját, aminek során a százhalombattai polgárőrök és önkormányzat is elismerésben részesült a városban tizennégy éve folyó polgárőr-tevékenységért. Szalai Attila megköszönte a jegyzőnek és a polgármesternek, hogy intézkedtek a körzetében tapasztalható közvilágítási és - a felújításokkal kapcsolatos – köztisztasági állapotok rendezése érdekében. Hozzátette, nem örül, hogy ezeknek a problémáknak a megoldása csak ilyen magas szinten lehetséges. Hart Józsefné a Tóth László utcai parkolóban tapasztalható kivitelezési hiányosságokra, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a 113-114-es számú társasház felújításának műszaki ellenőrzése továbbra sem megfelelő. Kérte, hogy a hivatal vizsgálja felül az ellenőr szerződését, vagy kérjen fel másikat. Miskei István szintén az út- és járdarekonstrukciós munkák minőségét kifogásolta, és kérte a hivatalt, hogy követeljék meg a garanciális javításokat.

Batta önálló régiót akar

Támogatták a pest megyei önkormányzat kezdeményezését, hogy Budapest és Pest megye többi települése külön tervezési, területfejlesztési és statisztikai régiót alkosson. A fővárostól leválasztva Pest megye saját gazdasági mutatói lehetővé tennék, hogy az eddigi eu-s támogatásnak akár a kétszerese érkezzen az érintett településekre a következő, 2013-ban kezdődő uniós költségvetési ciklusban. Ellenkező esetben, mivel a jelenlegi régióban a GDP meghaladja az uniós átlag 75 százalékát, a közösségtől sokkal kevesebb anyagi támogatást lehetne igénybe venni. A tárgyban a százhalombattai testület nem kíván népszavazást elrendelni.

Megtárgyalták a Regionális Autista Képző Központ bővítésének lehetőségéről szóló tájékoztatót. Az itteni kiemelkedően jó szakmai és infrastrukturális körülmények miatt a megyehatáron túlról is érkeznek jelentkezések. A jelenlegi tíz tanuló közül hat százhalombattai, és négyen járnak be más településről. A műszaki szakemberek és az intézményvezető tájékoztatása szerint az épületben akár tizenhat gyermek elhelyezése is megoldható lenne építészeti átalakítás nélkül. A vizsgálat alapján a testület megbízta a polgármestert, hogy folytasson tárgyalásokat a másik fenntartóval, Pest Megye Önkormányzatával, és a közösen elfogadott módosításokat terjessze be a májusi testületi ülésre, továbbá készüljön elemzés a működtetés várható költségeiről.

Kétmilliárddal kevesebb

Az iparűzési adó decemberi feltöltésekor kiderült, hogy a MOL Nyrt körülbelül egy milliárd forinttal több előleget fizetett be 2007-ben, mint amennyi az adótörvények értelmében járt volna. Az önkormányzatnak ezt az összeget vissza kell fizetni, ráadásul ennyivel kevesebb bevétellel számolhat 2008-ban. Így összességében kétmilliárddal csökken az idei költségvetés bevételi oldala – tájékoztatta lapunkat Weller János, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke. Hozzátette, az önkormányzatnak megvan a lehetősége, hogy adóellenőrzést kérjen, de csak az év második felében. Várhatóan ősznél előbb nem tisztázódhat, hogy pontosan mekkora a túlfizetés összege.

Több, a 2008. évi költségvetést előkészítő döntést is meghoztak. Egyebek mellett visszavonták a jubiláló intézmények részére biztosított hűségjutalomról szóló korábbi döntést. Módosították a középtávú (2008-2011-es) parkfelújítási programot. Idén az eredetileg tervezettnél kevesebb park rekonstrukciója valósul meg. Elkészül a Pannónia utcai lakótelepi park, a Tóth László és Irinyi János utcák közötti park, valamint a Pannónia utcai játszótér felújítása összesen 126 millió forintból. Jövőre 100, 2010-ben 65, 2011-ben pedig 55 millió forintot tervez az önkormányzat parkfelújításra.

Az út- és járdarekonstrukcióra tervezett összeget 170 millióról 120 millióra kell csökkenteni – tájékoztatott Kovács Lajos szakbizottsági elnök -, a testületnek ehhez kell mérnie a feladatokat is. Az oktatási bizottságot azzal bízták meg, hogy tekintse át a nagyrendezvények támogatását, és szeptemberben tegyen javaslatokat az esetleges ésszerűsítésre.

A képviselő–testület 2007 novemberében, egy felülvizsgálatot követően döntött úgy, hogy továbbra is részt kíván venni a Közoktatási Intézmények Közös Fenntartásáról szóló Mikrotérségi Társulásban, amit korábban Ercsivel és Tárnokkal kötött. Ercsi Városa januárban ugyanígy határozott, Tárnok azonban kilépett a társulásból. Ez a döntés annyiban van hatással a mikrotérség további sorsára, hogy a társulás nem tud normatívát igényelni, és az érintett intézmények alapító okiratainak módosítására is szükség van, hiszen így az iskolák és óvodák fenntartója már nem a Százhalombatta-Tárnok- Ercsi Mikrotérségi Társulás, hanem a Százhalombatta-Ercsi Közoktatási Intézményi Társulás. A települések anyagi hozzájárulása továbbra is 100 forint gyermekenként.

Elfogadták az oktatási-nevelési intézmények alapító okiratainak, valamint az iskolák pedagógiai programjainak módosítását, amire a NAT átalakítása miatt volt szükség. Jóváhagyták a „Közoktatási, feladat-ellátási, intézményhálózat-működtetési és fejlesztési tervet”, valamint a „Közoktatási minőségirányítási programot”.

Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján 1998 óta a Fészek Egyesület biztosítja a településen élők részére a gyermekek átmeneti gondozását, mint gyermekvédelmi alapellátást. A szerződés alapján a felek évente felülvizsgálják a pénzügyi teljesítésre vonatkozó rendelkezéseket, illetve az egyesület beszámol tevékenységéről. Tekintettel az állami normatíva csökkenésére és a növekvő kiadásokra, az eddigi 60 ezer forintról 80 ezerre növekedett a férőhelyenkénti havi díj.

Internetet mindenkinek!

Hosszasan vitáztak a lakossági internet-hozzáférés biztosításáról. Abban mindenki egyetértett, hogy biztosítsák az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges 115 millió forintot, abban azonban már nem, hogy mennyit fizessen, illetve fizessen-e a lakosság az internethasználatért. A szocialisták amellett érveltek, hogy 1,5 gigabájtos adatforgalomig mindenki ingyen használhassa a világhálót, a felett pedig önköltséges alapon. Indoklásuk szerint a beruházás így is rövid idő alatt megtérülhet, és rentábilisan működtethető. Hangsúlyozták, hogy kezdeményezésük célja éppen az esélyegyenlőség biztosítása volt, valamint azt is, hogy Százhalombatta felvállalta a digitális esélyteremtés nemzetközi központjának szerepét, az erre vonatkozó helyi program pedig nem lehet teljes, ha a legrászorultabbak kimaradnak a lehetőségből. A jobboldali képviselőcsoport szerint azonban nincs értéke annak, amit ingyen adnak, a város bevételei jelentősen csökkentek, egyelőre az sem látszik tisztán, hogyan tartható a 1,5 GB-s limit, és nincs-e versenyjogi akadálya az ingyenes szolgáltatásnak. Török Sándor azt javasolta, hogy a SZÁKOM Kft-nél valósuljon meg az internetközpont. Mivel a cég egyébként is minden háztartással kapcsolatban áll, számlázási programmal, folyamatos ügyfélszolgálattal rendelkezik, hőközpontjait pedig online hálózaton felügyeli, sok feltétel adott lenne az informatikai rendszer üzemeltetéséhez, amely ennyivel is olcsóbban indulhatna el.

Kászoni Ildikó, a hivatal informatikus munkatára úgy reagált, hogy megvizsgálják, kialakítható-e Battanet Internet Központ a SZÁKOM-nál. Miskei István javasolta, hogy a megvalósíthatósági tanulmány terjedjen ki egy új kábeltelevíziós hálózat kiépítésére is. Végül úgy döntöttek, hogy az önkormányzati tulajdonú Battanet internet-szolgáltató központ fejlesztésével a teljes városi lakosság részére biztosítani kívánják az internet-hozzáférést, ingyenesen vagy önköltségi alapon. Ennek érdekében a Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője megvalósíthatósági tanulmányt készíttet a szükséges fejlesztésekről (végpontok kiépítése, letöltési terjedelem). Egyúttal azt is megvizsgálják, hogy kábeltévé szolgáltatás milyen módon oldható meg. A téma a tanulmány elkészültét követően, áprilisban kerül ismét a képviselők elé.

Módosították a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetek megállapításáról és kialakításáról szóló rendeletet. Erre a védőnői körzetek átalakítása miatt volt szükség, az óvárosi körzetben ugyanis az ellátottak száma meghaladta a finanszírozható létszámot.
Ingyenes oltások

Továbbra is térítésmentesen biztosít a város bizonyos nem kötelező védőoltásokat az érintett korú gyermekek részére. Folytatva a tavalyi évben megkezdett programot, idén 16 millió forint jut arra, hogy a 0-12 éves gyerekek a bárányhimlő elleni, a 6-26 hetes csecsemők pedig a rota vírus elleni védőoltást ingyenesen kaphassák meg.

Folytatódik a HPV vírus elleni oltássorozat is. A védőoltást ezentúl minden évben megkaphatják a városban élő (állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező), valamint a beköltözés révén jogosulttá váló 14-18 éves lányok.

Az adójogszabályok januári változása miatt módosították az önkormányzati tulajdonú lakások lakbéréről szóló rendeletet. A bérleti díj nem változik, csupán az eddigi áfamentes összeget bruttó díjnak kell tekinteni, mely 20 százalék áfát tartalmaz.

Pályázni kell

Tájékoztató anyag készült az önkormányzat által benyújtott pályázatokról, illetve pályázati lehetőségekről. A napirend kapcsán döntés született arról, hogy a Városfejlesztési Munkacsoport koordinálásával készüljön egy több évre szóló városfejlesztési koncepció, amely alapján pályázatokat lehet előkészíteni. Márciusra pályázati ütemtervet terjeszt elő a Polgármesteri Hivatal, az intézményvezetőket és a gazdasági társaságok vezetőit pedig levélben kérik fel arra, hogy vizsgálják meg, milyen pályázatok beadására van lehetőségük.
Az év első negyedévében 11,4 millió forint díjkiegészítést fizet az önkormányzat a lakossági vízdíj és csatornaszolgáltatás után a SZÁKOM Kft-nek. Az idei kommunális díjak megállapításánál arról döntöttek, hogy a lakossági vízdíjhoz 6, a csatornaszolgáltatáshoz 49 forint kiegészítést fizetnek köbméterenként.

Pályázatot ír ki a képviselő-testület a Rádió6-ot működtető Promotion Service Kft. ügyvezetői teendőinek ellátására, a jelenlegi vezető megbízatása ugyanis 2008. április 30-án lejár. A pályázatok benyújtási határideje március 20., a nyertes pályázót öt évre bízzák meg az önkormányzat a cég vezetésével.

Kistérség battai központtal

Zárt ajtók mögött tárgyaltak az Érdi Többcélú Kistérségi Társuláshoz való csatlakozásról. A testület kifejezte szándékát a csatlakozásra, amennyiben az érdi Kistérség Többcélú Társulás Társulási tanácsa elfogadja Százhalombatta csatlakozási feltételeit. Ezek a következők: a társulás munkaszervezete működjön Százhalombattán (ehhez már korábban felajánlotta a város a helyszín térítésmentes biztosítását), és a város adja a ciklus szerinti elnököt.
A százhalombattai képviselő-testület legközelebb február 14-én ülésezik. A tanácskozás fő feladata a 2008-as költségvetési rendelet megalkotása lesz.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.