Koncsár Piroska, Eötvös Loránd Általános Iskola, 7. a:

A legtöbb folyóirat úgy mutatja be városomat az idegeneknek, hogy „Budapesttől délre, a Duna jobb partján, a Mezőföld északkeleti csücskében elhelyezkedő város. Ipari település, kőolaj-feldolgozása és hőerőműve kiemelkedő jelentőségű.”
Ha elutazik a család, és hazafelé jövet már közeledünk Százhalombattához, sokszor azt szoktuk játszani, hogy „ki látja meg hamarabb a kéményeket?”. A kéményeket látni azt jelenti, hogy mindjárt hazaérünk. Ezek a kémények már a városhoz tartoznak. Mikor kicsik voltunk, nevet is adtunk nekik. Most ruhát kellene nekik adni! Ha becsukom a szemem, látom is, hogy a kémények a szivárvány minden színében vidáman pompáznak, és nem szürkén szomorúak. Ezután az idegen se azt gondolja majd városunkba érve, hogy igaza volt az újságoknak, ez is csak egy szennyezett ipari város.

Építeni kellene egy városkaput, ami a kelta múltat idézné, s már ott elkezdődne a szívélyes fogadtatás. Mondjuk egy bácsi, akinek úgy sincs más munkája, térképet osztogathatna az idegenek számára, hogy azok ne tévedjenek el.
Ha beérünk a körforgalomhoz, jobbra az újváros, balra pedig az Óváros található. Mennyivel szebb lenne, ha a Szent László út felé az utat egy lovas szobor mutatná meg!

Én a faluban lakom, s bizton állíthatom, hogy ez a rész a város gyöngyszeme. Csak a falusi gyerekek se futkározhatnak már nyugodtan az utcákon, mert tele van járművekkel. Jó lenne egy nagy grund, ahol kosárpálya lenne, meg minigolf, meg szénakazlak, ahol lehetne ugrálni. És az is jó lenne, ha ott is lenne egy portás bácsi, aki a rendre ügyel, és nem jöhetnének be vandál gyerekek. És akkor az anyukám se telefonálna rám ötpercenként, hogy rendben van e minden.
A falusi gyerekeknek nincs lehetőségük szánkózni, ezért építtetnék az Óvárosba egy szánkózó dombot, ahol nyugodtan lehetne csúszkálni, hógolyózni, és élvezni a havazást.

A faluban nincs iskola, ezért innen a gyerekeknek a városba kell beutazni. Sokan ezt busszal teszik. A melegebb időszakokban járhatna omnibusz, és akkor sokkal jobb kedvvel indulnánk neki a napnak.
Az iskola miatt korán kell ébredni, ezt szerintem nemcsak a gyerekek nem szeretik, hanem a tanárok sem. Éppen ezért kezdődhetne később egy órával a tanítás. Azt hiszem, erre az egész országban irigykednének a gyerekek, és sokan ide is költöznének emiatt.
A városban nagyon csúnya látvány a csőcsorda. Ha ezt lefednék, igazán jó görkorcsolya-pályát lehetne kialakítani rajta. És akkor korizás közben nyugodtan hallgathatnánk zenét, nem kellene a figyelmetlen autósokra figyelnünk. És ezzel még az alumíniumtolvajok dolgát is megnehezítenénk.

A nyári szünet túl rövid, lassan már arra sincs idő, hogy elutazzunk. Ezért jó lenne egy aqua-park. Ide a kitűnő tanulók egész nyáron ingyen mehetnének be, és az összes csúszdát ingyen vehetnék igénybe. Aki dicséretes valamelyik fő tantárgyból (pl.: matematika, magyar, történelem), azok a fagylaltot is ingyen majszolhatnák. Egy pár év után itt élnének a legokosabb gyerekek!
A lakótelepen szépek a felújított házak, végre kezd eltűnni a szürke, de most meg már túl sok a sárga. Sokkal vidámabb lenne, ha mindegyik ház más-más színt kapna, esetleg mesejelenetekkel tarkítva, hogy a közte bóklászó emberek úgy érezzék, egy mesében járnak. Az utcákat is Jancsi és Juliskáról, Hamupipőkéről, Csipkerózsikáról és más mesehősökről nevezném el. Ettől biztosan mindenkinek jobb lenne a kedve.

Petőfi Sándor Kiskőrösön született, de Kiskunfélegyházát tartja szülővárosának.
Én Zalaegerszegen születtem, de szülővárosomnak Százhalombattát tartom, mert itt tanultam meg beszélni, itt tanultam írni, olvasni, s itt él családom minden tagja, és szeretünk is itt élni.
Olyan Százhalombattán szeretnék élni, ahol nincsenek rosszakaratú emberek, és mindenki örül az életnek.

Ha megkérdezik, milyen Százhalombattán szeretnék élni, akkor gondolkodóba esem. Aztán rájövök, hogy nem kell sokat törnöm a fejem, hiszen a mi kis városunk úgy, ahogy van, nagyon szép. Persze, mint mindenhol, van javítani való.

Szerintem az egész város érdekében jobb lenne, ha nem volna annyi szemét eldobálva. Hiszen senki sem szeret úgy sétálni, hogy hármat lép, és megakad a szeme egy sportszeletes csokipapíron vagy éppen egy sörösdobozon. A szemetelésről ennyit!
Jöhet a második probléma, a játszóterek rongálása. Egyes parkokban a szülők fel sem merik engedni a gyereküket a mászókára, mert akkor is eldől, ha hozzáérnek.

Jó lenne, ha gyakrabban lennének élő előadások a szabadban, mondjuk a főtéren. Örülnék, ha többször láthatnék olyan műsorokat, mint amilyen a Hair volt tavaly nyáron. A főtéren lehetnének árusok, padok, cukrászda, ahová le lehet ülni.
Szeretem a bolhapiacot, ahol a gyerekek el tudják cserélni, vagy olcsón el tudják adni egymásnak a megunt dolgaikat. Szerintem sokan örülnének neki, ha mondjuk, hetente lenne a gyerekeknek ilyen bolhapiac például a BMK-ban.

De amit a legjobban szeretnék, hogy Százhalombattán létesüljön egy menhely, ahová a gazdátlan, elhanyagolt állatokat lehetne befogadni, és ahol az iskolás gyerekek szabadidejükben önkéntes munkát vállalhatnának.
És ami nem olyan fontos, de azért jó lenne, ha több játékbolt épülne a városban.
Ha ez mind, vagy pár kivételével megvalósulna, akkor számomra Százhalombatta tökéletes lenne.

Szécsi Péter, Arany János Általános Iskola és Gimnázium, 7. b:

„Városunknak kétes-éke,
Három füstös-kémény-kéje.
Káros-kicsi-nehéz-fémek,
Életünkből mennyit kértek?!”

Ezt a pár sort apukám „Százhalombatta” című verséből idéztem, mert úgy érzem, hogy ez tömören kifejezi a lényeget azzal kapcsolatban is, hogy milyen Százhalombattán szeretnék élni. Nagy kérdés, hogy a kémények valójában ékei-e városunknak, vagy csak arra jók, hogy kéjes füstölgésükkel megrövidítsék sokunk életét? Úgy gondolom, hogy a füstre és a légszennyezésre nem igazán van szükségünk, de Százhalombattához ma már valahogy hozzánőttek a kémények. Egyfajta „ékei”, logói, irányjelzői a városnak. Én születésem óta itt élek, tehát jogosan magamévá tettem a vers következő sorait is:
„De itt-hon, mégis
Batta földjén vagyok.
A kémény-füstje megcsapott!
Megcsapott és elkapott,”

Oly annyira elkapott, hogy úgy érzem, nem lenne könnyű dolog máshová költözni. Szeretek itt élni! Természetesen jó volna, ha sok mindenen javítani tudnánk a városunkban. Egyrészt a tárgyi, természeti környezeten, másrészt pedig városunk lakói, illetve az itt dolgozók viselkedésén, gondolkodásmódján, annál is inkább, mert a tárgyi és természeti környezetet végső soron az emberek alakítják, formálják.
Apukám mesélte, hogy amikor ő volt gyerek, az 50-es évek közepén egy kis alföldi faluban, Tarnaszentmiklóson, ott nem volt rendőrség. De nem is kellett, mert rend volt az emberek fejében, és így a faluban is. Csak „unalomból” ment át Hevesről nagy ritkán egy-egy járőr, de dolga nem akadt.

Szeretném, ha Százhalombattán ilyen értelemben is rend lenne az emberek fejében!
Tolerancia, békés egymás mellet élés, egymás tisztelete és megbecsülése. Ezeket kellene mindenkinek szem előtt tartani, és akkor olyan Százhalombattán élhetnénk, amilyet én szeretnék. Ahol nincs szükség rendőrségre, ahol nemcsak a jogaikat, de a kötelezettségeiket is ismerik és betartják a város lakói. Ahol a város vezetői, képviselői egyetértenek egymással és a városban élőkkel a lényeges kérdésekben. Ahol a gazdagság fogalmán nem csak anyagiakat értenek.

Én olyan Százhalombattán szeretnék élni, ahol több ember jár könyvtárba, színházba, mint kocsmába, ahol az iskolák színvonala, a tanulók valóságos tudása is az országos élmezőnyhöz tartozik, ahol a gyerekek jobban szeretnek iskolába járni, mint csavarogni, ahol nem spicli, hanem példakép a jó tanuló!
Olyan Százhalombattán szeretnék élni, ahol ─ a kémények kéje ellenére ─ egyre jobb, tisztább a levegő, ahol nincsen kutyaürülék és cigarettacsikkek sokasága az utcán, játszótéren, ahol nincsenek csőlakók /állomás/ és kukázók, ahol nem állnak sorba segélyért az emberek, ahol minden ember anyagi és fizikai biztonságban él, ahol a szomszédok odafigyelnek egymásra.
Olyan Százhalombattán szeretnék élni, ahol mosolyognak és jókedvűek az emberek, ahol annak tudatában élnek és dolgoznak a városlakók, hogy csak vendégségben vagyunk itt a földön.
Szeretném, ha a százhalombattaiak a legjobb vendégek lennének a földön!

Szeretném, ha a Summerfestet és annak vendégszerető légkörét az én gyerekeim is élvezhetnék.
Szeretném, ha a régészeti park, a dunai hajókikötő révén Szentendréhez hasonlóan egyfajta turisztikai központtá válnánk, ahová szívesen jönnek a látogatók, és viszik szét a világban a jó hírünket, vendégszeretetünket.
Úgy gondolom, hogy a vágyak és kívánságok sorát még sokáig lehetne sorolni, és valószínű, hogy sok más városlakónak is vannak hasonló kívánságai. Én igyekeztem a teljesség igénye nélkül úgy olyan kívánságokat felsorolni, amelyek nem szakadnak el a realitástól, és amelyek megvalósítása nem igazán pénz, hanem inkább hozzáállás kérdése.

Ezért a végére egy speciális dolgot hagytam. Tekintettel arra, hogy én hét éves korom óta igazolt sakkversenyző vagyok, szeretném, ha Százhalombattán sokkal többen sakkoznának, hiszen a sakk közismerten a logikus gondolkodásra, korrekt, sportszerű életvitelre nevel. Augusztus 21-e és 28-a között Balatonföldváron egy nemzetközi értékszámszerző sakkversenyen vettem részt. Életem egyik legnagyobb élménye volt. Nyolc napon keresztül 130 sakkozó úgy élt egymás mellett, mintha testvérek lettek volna /pedig valójában ellenfelek voltak/, vagy, mintha mindig ismerték volna egymást. Így sok jó barátság is szövődött közöttünk.

Olyan Százhalombattán szeretnék élni, ahol évente hagyományosan megrendeznek ilyen jellegű sakkversenyeket. Csak egy kis szervezés kérdése az egész, hiszen az adottságaink /szálloda, infrastruktúra stb./ megvannak hozzá. Pénzbe nemigen kerülne, mint ahogy a többi „kívánságom” sem, inkább bevételek lennének belőle, ha 8-10 napra ideköltözne 100-150 sakkozó és a kísérőik, edzők, szülők stb. Egy új színfolt, egy újabb jó reklám lenne városunknak, annál is inkább, mert Százhalombatta sportváros, és úgy gondolom, ez a név kötelez is.