2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Beszélgetés
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.

Premier plán – Buzay József
„Boldog embernek érzem magam” - írta: Pável Melinda
2007-08-21 - Nem százhalombattai születésű, de ezer szállal kötődik a településhez. Nagyszülei itt éltek, apai nagyapja a téglagyárban dolgozott, később a fővárosba költözött és kőművesmester lett. Anyai nagyapja bíró volt. Buzay József minden nyarat itt töltött, a parasztgazda nagypapánál a falusi élet összes szépségét és nehézségét megismerte. Akkoriban még villany sem volt a faluban, legfeljebb detektoros rádió akadt egy-két háznál, reggelente pedig a kanász és a gulyás tülkölve hívta a disznókat és a teheneket, hogy kihajtsa őket a mai erőmű helyén lévő legelőre.

- Hárman vagyunk testvérek, de nyaranta mind a nyolc unokatestvér összegyűlt Battán. Amikor 1974-ben elvégeztem a műegyetemet, és Udvardi János bácsi üzent, hogy kellene a tanácshoz egy építész, nem volt kérdés számomra, hogy elfogadom az ajánlatot. Öt évig dolgoztam itt, akkor elmentem egy budapesti építőipari vállalathoz fejlesztőmérnöknek, majd építésvezető lettem. Szép feladatokat kaptam, dolgoztunk a várnegyedben, a Bartók Béla úton, mi újítottuk fel a József Attila Gimnáziumot. Utána rossz időszak következett az építőiparra, kevés volt a feladat, próbáltunk életben maradni, az NDK-ban vállaltunk munkákat, de végül tönkrement a cég. Hazajöttem Battára, és egyéni vállalkozóként dolgoztam, majd 1994-ben a SZÁKOM ügyvezetője lettem.

- Miért éppen az építészi hivatást választotta?
- A nagyapám építőmesterként, az apám építészmérnökként dolgozott, magától értetődő volt, hogy én is ezt a pályát választom. A család is ezt szerette volna, nekem is tetszett. Édesapámnak korán megromlott a látása, sokat segítettem neki a rajzok elkészítésében, bele kellett tanulnom. Diákként minden nyáron dolgoztam az építőiparban, egyik alkalommal a budai várban, egy kőfaragóműhelyben, ahol a műemlékekhez készültek a faragványok, közben folytak az ásatások és érdekes építészeti emlékek kerültek elő. Talán ezért is vonzott mindig a műemlékvédelem. Amikor egyetemista voltam, az egyik Erdélyben töltött nyáron hátizsákos turistaként jártuk végig a történelmi és építészeti emlékeket. Kalotaszegen találkoztunk Kallós Zoltánnal, aki meghívott bennünket magához, Kolozsvárra, és meghallgattuk a moldvai népzenei gyűjtéseit. Nagy hatással volt ránk, annyira, hogy utána mi is gyűjtöttünk népzenét Gyimesben és Moldvában. Akkor indult Magyarországon a táncház-mozgalom, jártunk a Kassák Klubba, ott kezdtem el táncolni, később a Bartók Táncegyüttesbe is bekerültem. Akkor hagytam abba, amikor megnősültem.

Százhalombattán laktam és dolgoztam, nem tudtam már bejárni a próbákra. A tánc később is visszatért az életembe, a Formás alapító tagja vagyok, sőt, a névválasztást is én javasoltam. Néhány éve abbahagytam, mert már nehezemre esett.

- Nemcsak a tánccal volt kapcsolata, hiszen énekelt is a Liszt Ferenc Vegyeskarban. Hogyan kezdődött?
- Teljesen véletlenül. A kórus az első nyugati útjára indult, Ausztriába, én akkor a tanácsnál dolgoztam, és tolmácsként velük mentem. Amikor hazatértünk, beálltam, és évekig tagja voltam a kórusnak. Később, amikor egyre több lett a feladatom, választanom kellett a család és az éneklés között, a család mellett döntöttem.

- Évekig települési képviselő volt. Nem hiányzik ez a típusú közéletiség?
- Két ciklust töltöttem az önkormányzatban. Az első választás előtt az SZDSZ keresett meg a képviselő-jelölti felkéréssel, amit vállaltam. Nagyon szép időszak volt, különösen az első négy év, amikor úgy hittük, mindent egyszerre kell megoldanunk. Lelkesedésből, elhivatottságból csináltuk, örülök, hogy részese lehettem annak a korszaknak. Hogy hiányzik-e? Nem, most már sok minden megváltozott. Ügyvezetőként adnak a véleményemre, nem vonják kétségbe az állításaimat, nagyon fontosnak tartom, hogy szavahihető embernek tartsanak. Nem könnyű, mert nem lehet mindenkinek igazat adni, az nem vezet jóra. Tudni kell nemet is mondani, de mindig őszintén.

- Eddigi munkái közül mire a legbüszkébb?
- Elsősorban a SZÁKOM-ra, mint csapatra vagyok legbüszkébb. Most éppen a legutóbbi tervezői munkámra, a múzeum épületének felújítására. Érdekes és szép feladat volt. Ahogy haladtunk, úgy derült ki a volt kastély története, például az, hogy több ütemben épült, és a pincét utólag ásták alá. Büszke vagyok arra is, hogy még a képviselőségem idején én kezdeményeztem a szerb templom felújítását, igaz, akkor még csak a torony tetejének cseréjéről volt szó, de azzal indult el a folyamat. A saját házamra is büszke vagyok, szinte a két kezemmel építettem, szívesen emlékszem vissza arra, amikor sikerült téglát szereznem a téglagyárból, aztán évekig falaztam a pincét.

- Mivel tölti a szabadidejét?
- Nagyon fontos számomra a család. Nevelt fiam 23 éves, a lányom tizennyolc, kisebbik fiam tizenhat éves. Igyekszem minél több időt tölteni velük, ami nem könnyű, mert a munkámat is szeretem, és nálam nem négy óráig tart a munkaidő. Fontosak a családi programok, a hagyományos József és Anna napi összejövetelek, mert olyankor találkozik a nagycsalád. Vannak barátaim, és boldog embernek tartom magam azért is, mert még ötven évesen is szert tudtam tenni új barátokra. A kapcsolatokat ápolni kell, anélkül ellaposodnak, a rokoni és baráti kötelékekből kapjuk meg azt a szeretetet, amely nélkül nincs boldogság és nincs siker. Szeretünk utazni, új élményeket szerezni, olyankor fotózni szoktam, emellett rajzolok is. Tavaly sikerült eljutnom Moszkvába, lerajzoltam a Blazsennij székesegyházat, de van rajzom a párizsi Notre Dame-ról is.

- Kit mutasson be a Hírtükör következő száma?
- Sok kiváló embert ismerek, és nehéz a választás. Györei Jánost javaslom. Százhalombattai születésű, itt nőtt fel, itt dolgozott, fontos szerepet játszott az erőmű történetében, emellett emberi tulajdonságai is figyelemre méltóak. Szeretném, ha róla szólna legközelebb a Premier plán.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.