A kitüntetett a Halom TV-nek elmondta, hogy nagyon váratlanul érte az elismerés, nem tudott arról, hogy az iskola felterjesztette a díjra.
A tanítói végzettséggel is rendelkező pedagógus szerint nagy szükség van a rajzoktatásra, hiszen az ilyenfajta kifejezési forma, belső igényként évezredek óta elkíséri az emberiséget. A vizualitás napjainkban is életünk fontos része, az alkotások színekkel, formákkal jeleníti meg a lelkivilágot.
Feketéné Takács Rita szólt arról is, hogy az oktatás során mindig törekszik művészettörténeti ismeretek átadására is, bemutatva a különböző korszakok technikáját.
A tanárnő alkotói tehetsége mindig is közismert volt az iskolában, kiállító művészként is jelen van néhány éve László Bandy képzőművész biztatására. Grafikákat, festményeket készített először, majd az őt nagyon foglalkoztató szobrászathoz fordult. Ercsiben és Százhalombattán is nyílt kiállítás alkotásaiból.
Vezér Mihály polgármester közösségi oldalán fejezte ki elismerését.
Gratulálok az Aranynak!
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium hatodik osztályos kisgimnáziumos tanulói országos 7. helyen szerepeltek a 2023/2024. tanévi matematika kompetenciamérésen, majd az iskola pedagógusa, Feketéné Takács Rita a kimagasló szakmai tevékenységéért Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült a tankerületi ünnepélyes tanévnyitón.
Büszkék lehetünk az iskola tanulóira, az általuk elért eredményekre, melyeket az iskolavezetés, és a tantestület hosszú évek óta tartó, magas színvonalú szakmai munkája tesz lehetővé.
Minden elismerésem dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató asszonynak, a tantestületnek, a szülőknek és a diákoknak!
Külön gratulálok a hatodik osztályosoknak a kiváló eredményhez, és Feketéné Takács Rita tanárnőnek a miniszteri elismeréshez!
További eredményes munkát, és jó egészséget kívánok!