Barátjával kezdett kristály bizniszbe az exkatona

Beszerzőt kerestek, majd a lakótelepülésükön árulak dizájner drogot a dílerek. Egyiküket letartóztatta a bíróság. Jelenleg az ügyben a Ceglédi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt nyomoz.

A gyanúsított megegyezett barátjával abban, hogy egy ismeretlen dílertől, nagyobb tételben, közösen vásárolnak "kristály" fantázianevű új pszichoaktív anyagot. 2020. év elejétől 2020. október 5-ig a kábítószert egymást segítve értékesítették a lakókörnyezetükben ismerőseiknek és más személyeknek. A gyanúsítottak lakóhelyükön tárolták az új pszichoaktív anyagot, tevékenységükben pedig közeli hozzátartozóik is segítették őket.


A gyanúsított büntetlen előéletű, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta. Korábban a Magyar Honvédség szerződéses állományú tagja volt. A fent említett bűncselekményt önmaga és környezete létfenntartásának biztosítására látszik elkövetni, ezért fennáll vele szemben a bűnismétlés veszélye. Megalapozottan feltehető továbbá az is, hogy szabadlábon hagyása esetén veszélyeztetné a bizonyítást.


A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. november 30-ig.


A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett ellene. Mivel a férfi védője nem volt jelen, így jogorvoslatra neki 5 munkanap áll rendelkezésére. A végzés így nem végleges, de végrehajtható.


Budapest, 2020. október 30.


Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás