A rendszerváltást megelőzően a magyarországi egyházak többsége az Állami Egyházügyi Hivatal teljes felügyelete alatt működött. Tevékenységüket jelentősen korlátozták, földbirtokaikat már az 1945-ös földreform során kárpótlás nélkül elkobozták. Ezzel párhuzamosan megszüntették a szerzetesrendeket, az állami iskolamonopóliummal pedig gyakorlatilag megszűnt az egyházi oktatás. Nem épültek új templomok sem, de az emberek vallási igényét a retorziók árnyékában sem sikerült kiirtani, a vallásgyakorlás pedig a rendszerváltáshoz közeledve egyre szabadabbá vált.

 

1989-ben, a rendszerváltás első szakaszában szinte maradéktalanul felszámolták a pártállam idején a vallásszabadságot korlátozó és az egyházakat megbénító jogszabályokat. Jogutód nélkül megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal, ismét lehetővé tették a szerzetesrendek működését, megszüntették az állami iskolamonopóliumot, ezzel megkezdődött az egyházi iskolák helyreállítása, illetve újak szervezése. Megkezdődtek a tárgyalások az egyházi ingatlanok visszaadásáról, illetve a diplomáciai kapcsolat felvételéről a Vatikánnal.

 

A vallásszabadságot a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvénycikk kodifikálta. Megszabta többek között annak jogi kereteit is, hogy miként lehetséges új egyház és vallási közösség alakítása Magyarországon.

 

A paragrafus szerint ehhez nem kellett más, mint száz természetes személy támogatása, elfogadott egyházi alapszabály, valamint néhány nyilatkozat megküldése az illetékes bírósághoz. A bírósági bejegyzéssel az új egyház jogosulttá vált minden olyan juttatásra, kedvezményre, amelyet az állam biztosított az egyházak számára.

 

A törvény bevezetése óta a bejegyzett egyházak száma folyamatosan nőtt, 2011-re közel kétszázra. Az viszont kétséges, hogy mindnyájan valós hitéleti tevékenységet folytatnak-e, nem beszélve a közszolgálati tevékenységekről. Mivel elszámolási kötelezettség nincs, sajnos, több esetben kiderült, hogy valójában gazdasági társaságként, a kedvező lehetőségek kiaknázása érdekében történt az egyházi nyilvántartásba vétetés.

 

A 2011-es egyháztörvény paragrafusainak többsége az előző törvény paragrafusait bővíti, részletezi, a legszembetűnőbb változás azonban, amely közfelháborodásra is okot adott, az elismert egyházak körének szűkítése és az egyházzá nyilvánítás jelentős megnehezítése. A törvény automatikusan egyházi jogot ad a történelmi egyházaknak, és ebbe a körbe tizennégy egyházat vont be. Nem szerepel azonban köztük számos olyan vallási közösség – a metodisták, az adventisták vagy a Jehova Tanúi - amely történelmiségét és létszámát tekintve is joggal várhatná ezt.

 

Az új törvény alapján az egyház nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet a vallási tevékenységet is végző egyesület képviselője a miniszterhez nyújthatja be, de csak abban az esetben, ha az egyesület elsődlegesen vallási tevékenységet végez, és rendelkezik tanításának lényegét tartalmazó hitvallással, valamint rítussal. Emellett legalább húsz éve működik Magyarországon szervezett formában, egyesületként, de ebbe az időtartamba beleszámít a törvény hatálybalépése előtt egyházként történő működés is. A csatolandó, személyes adatokat is tartalmazó nyilatkozatok között lennie kell egy aláírási ívnek is, amely legalább ezer természetes személy tag nevét, magyarországi lakhelyét, aláírását tartalmazza.

 

Ha az előírt feltételeknek eleget tesz a kérelmező, akkor kérelmét a miniszter az Országgyűlés elé terjeszti, amely kétharmados többséggel elfogadhatja azt.

 

A törvény tehát a húsz éves működési előírással az úgynevezett új egyházak többségét kizárja. Egyesületként ugyan tovább működhetnek, csakhogy az egyesületekre vonatkozó szabályok jóval szigorúbbak, így ha a hitéleti tevékenységüket fenn is tudják tartani, közszolgálati tevékenységekre más semmiképp sem marad anyagi forrásuk. Pedig ezek az úgynevezett kisegyházak jelentős közszolgálati feladatot is végeznek. Iskolákat, idősotthonokat, átmeneti szállásokat, népkonyhákat vagy épp állatmenhelyeket tartanak fenn. Nagy kérdés, mi lesz a sorsa ezeknek az intézményeknek. Elméletileg az állam szerződést köthet velük a folytatásra, de egyesületi keretek között mindenképp minőségromlás következik be.

 

Mindenesetre, a ma még nyilvántartott egyházak képviselőinek december 31-ig kell nyilatkozniuk, hogy megszűnnek, vagy egyesületként folytatják tovább tevékenységüket. Ha az előbbit választják, minden vagyonuk az államra száll.

 

Rózsahegyi Márk, a 2006-ban bejegyzett Derű Egyház vezetője szerint az új egyháztörvény sérti a vallásszabadságot és számos látszatintézkedést tartalmaz. Hiába foglalja ugyanis törvénybe, hogy az állam és az egyház különváltan működik, ez a gyakorlatban nem így történik, hiszen az állam a nem vallásos adófizetők pénzéből is támogatja az egyházakat. Igaz ugyan, hogy az egyházak például oktatási intézményeket tartanak fenn, de ezen intézmények dolgozóit közalkalmazottként szintén az állam fizeti.

Véleménye szerint az egyházak döntő többsége azért alakult a civil szférából egyházzá, mert így a tevékenységükhöz, amely túlnyomórészt közcélú, hetven százalékkal több finanszírozást kaptak. Ha ez megszűnik, képtelenek lesznek folytatni a tevékenységüket. A Derű Egyház hitéleti tevékenységéhez szükséges terembérletet például talán a jövőben is biztosítani lehet, de közcélú tevékenysége, hogy adományokat közvetít és igény esetén címre is szállít, veszélybe került. Rózsahegyi Márk elmondta, mindebbe nem nyugszanak bele, tizenöt egyház összefogásával az Alkotmánybírósághoz fordultak, és megtámadták az új egyháztörvényt. Bíznak benne, hogy nem kell a végsőkig elmenniük, ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy Strasbourgban már több, a magyarországinál jóval enyhébb egyháztörvényt is megvétóztak.

 

A Derű Egyházzal ellentétben számos kis egyház máris feladta a küzdelmet, és megpróbálják egyesületi keretek között folytatni vallásos életüket.

 

Más helyzetben vannak azok a vallási közösségek, amelyek eleget tudnak tenni az egyházzá nyilvánítás feltételeinek, és joggal bízhatnak abban, hogy törvényes keretek között folytathatják hitéleti tevékenységüket.

 

A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház már a XX. század elején jelen volt hazánkban. Tagjait az elmúlt évszázadban számos atrocitás érte, a szocializmus idején kifejezetten üldözték őket, ennek ellenére létszámuk folyamatosan nő, ma 287 gyülekezetük van az országban, és 2007-ben közel 22 ezren voltak. Százhalombattán már az 1960-as évektől voltak "Tanúk", de igazi közösségük, istentiszteletük az 1980-as évektől működik. Itt az aktív tagok száma mintegy 100 fő.

 

Az új egyháztörvény elfogadása a Jehova Tanúit is meglepetésként érte, és bár még nem lépett életbe, már elküldték egyházzá nyilvánítási kérelmüket Navracsics Tibor miniszternek, hogy terjessze azt az Országgyűlés elé. Bíznak abban, hogy 2012. január 1-jétől jogfolytonosan, elismert egyházként biztosíthatják híveiknek azt a vallásos keretet, amelyben hitüket gyakorolhatják. Amennyiben a parlament mégis elutasítaná kérelmüket, sajátságos helyzet alakulhat ki, mivel a Jehova Tanúi világvallás kiforrott szertartásrendszerrel. A magyarországi hívek nem gondolják, hogy hazájukban nem biztosítanák számukra az alapvető emberi jogokat.

 

Hogy a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény megmarad-e jelenlegi formájában, a "kimaradt" egyházak kitartásától függ. Ha valóban elmennek a végsőkig, nem kizárt, hogy néhány paragrafust módosítani kell.