A betörők a családi házakat, sorházakat részesítik előnyben, kevésbé vonzóak a lakótelepi lakások, de a 4. emelet felett már nő a veszély, mivel minél magasabban van, annál kisebb a lakók mozgása – hívja fel a figyelmet a rendőrség.
Személyautó ütött el egy gyalogost Százhalombattán a Damjanich úton a Csokonai utcánál, a vasútállomás irányából az Erkel krt. irányába haladva, április 15-én, reggel 5.35-kor. A rendőrség perceken belül a helyszínre érkezett.
A digitalizáció révén egyre hangsúlyosabbá válik az elektronikus pénzforgalom, ezzel párhuzamosan pedig megfigyelhető, hogy a sikeres visszaélések száma és aránya is növekszik – figyelmeztet az Érdi Rendőrkapitányság.
Az Európai Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját, ez a nap azóta számos országban – Magyarországon 1993 óta – az áldozatok napja – hívja fel a figyelmet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya.
Négy órán belül azonosították és elfogták az érdi rendőrök azt a 35 éves férfit, aki először vizet kért egy idős asszonytól, majd rányomta az ablakot és kirabolta.
A Rendőrségi Igazgatási Központban február 9-én 10 és 14 óra között megrendezendő állásbörzén az egyéni tájékoztatás mellett, az egyes munkaköröket betöltő szakemberekkel, tanulókkal hallhatnak pódiumbeszélgetéseket az érdeklődők, illetve lehetőség lesz a jelentkezéssel kapcsolatos egészségügyi és pszichológiai konzultációra is.
Az ünnepek közeledtével elérkezik az önfeledt szórakozás ideje, azonban ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk a jogszabályi előírásokról – hívja fel a figyelmet a rendőrség.
A hideg idő közeledtével a nyaralók, hobbikertek tulajdonosai egyre kevesebb időt töltenek ingatlanjukban, a nyaraló övezetek kezdenek elnéptelenedni. A hosszabb-rövidebb ideig üresen maradó lakás, ház nagy csábítást jelenthet a betörők számára – figyelmeztet a rendőrség.
Mindenszentek és halottak napja közeledtével a rendőrség szeretné felhívni a hozzátartozók figyelmét arra, hogy a temetői látogatás során se feledkezzenek meg értékeik, vagyontárgyaik biztonságáról.
Villanyoszlopnak ütközött, majd az út menti füves területre csapódott egy személygépkocsi július 31-re virradóra Százhalombattán, az Olajmunkás utcában.
Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök azt a párost, amely egy százhalombattai játszótéren támadt áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai, polgárőrök, a szociális gondozó központ munkatársa és az önkormányzat által delegált szakemberek ismét kitelepülnek a százhalombattai strandfürdőre, augusztus 6-án 10-14 óráig.
Személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek, ha ezek illetéktelen személyek részére hozzáférhetővé válnak, az komoly anyagi károkat is okozhat – hívja fel a figyelmet a rendőrség.
A jelentkezési feltételekről, a felvételi eljárásról, és a várható szolgálati feladatellátásról is beszámoltak a sajtótájékoztatón a rendőrségi vezetők július 15-én.
Az internet – számtalan előnye mellett – veszélyeket is a rejt a felhasználók számára. A bűnözők a valós élethez hasonlóan a kibertérben is megpróbálják megtéveszteni az embereket, hogy ezzel bevételre tegyenek szert – figyelmeztet a rendőrség.
Az érdi rendőrök elfogták azt a 24 éves tabajdi férfit, aki a gyanú szerint több ingatlanba betört, vagy besurrant - ezidáig ismeretlen társával -, de egyedül is "rápróbált" a balhékra.
Három évtizede kezdte meg működését a százhalombattai rendőrőrs. A jubileumról nyílt nappal egybekötött ünnepség keretében emlékezetek meg. Az érdeklődők megismerhették az épületet, a rendőrség szervezeti felépítését, korabeli rendőrautókat, egyenruhákat, és kutyás bemutatót is láthattak.
A nyaraló, hétvégi ház feltörése vagy az udvaron hagyott értékek eltulajdonítása is jelentős anyagi károkat okozhat, ezért fogadja meg a rendőrség tanácsait.
Hiába menekült és próbált elbújni a rendőrök elől egy 35 éves férfi Tárnokon, bilincselték. Volt minden a számláján: két érvényben lévő elfogatóparancs, több lopás és eltiltás hatálya alatti vezetés. A gyanú szerint a férfi egy százhalombattai ipari területen lopott.
"Egyik reggel a +36 1 636 6666 számról hívott az OTP Bank nevében telefonáló egyik – férfi –csaló. Mivel a beszélgetés nagyon tanulságos volt, megosztjuk annak legfontosabb tapasztalatait.
Az Érdi Rendőrkapitányság két év után ismét az Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium diákjaival vett rész a bűnmegelőzési vetélkedőn november 3-án.
Utcákon, kukoricatáblán, kerítéseken keresztül üldözve fogtak el az érdi rendőrök egy 27 éves férfit. Az erőnléti edzésnek is beillő, kilométereken át tartó futóverseny végén mindenki megkapta jussát: a rendőrök a férfit, a férfi bilincset.
Eredményes körözési akciót hajtottak végre az érdi rendőrök. A civil- és egyenruhás rendőrök szeptember 9-én hajnalban indultak az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozó településekre.
A tanév kezdetével új és régi barátok, közösségek várnak mindenkit, azonban az odafigyelés, az óvatosság a régi marad. Rendőrségi tanácsok a gyerekeknek annak érdekében, hogy a tanév sikeres, örömteli és biztonságos legyen.
Órákkal a bűncselekmény elkövetése után szereztek ugyan tudomást a csalásról az érdi rendőrök, másnap este már az előállító helyiségben időzött az a két nő, akik egy idős asszonyt károsítottak meg - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.