Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A kezdeményezés a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárból indult, a Magyar Olvasástársaság közvetítésével terjedt el mára határokon túlra is. A népmese napja logóját – a világfát – László Bandy, városunkban élő képzőművész-tanár készítette.
A százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes Független Színház vehette át – egy grúz társulattal megosztva – a 24. alkalommal megrendezett Nemzetközi Népművészeti és Összművészeti Fesztivál fődíját Törökországban. A világ legjelentősebb néptáncversenyén 27 ország képviseltette magát.
Színvonalas koncertek, számos családi és egyéb program, vidámpark, borfalu, gasztronómiai és kirakodóvásár, kézművesek várják az érdeklődőket a Városi Sportközpontnál szeptember 8. és 10. között.
A Százhalombattán élő Dr. Fazekas István lelkész vezette Erdélyi Gyülekezet karitatív és kulturális központjában, a Reménység Szigetén, július 24. és 30. között került megrendezésre az a konfirmandus tábor, ahová Kárpátaljáról, Erdélyből, Ausztriából, a Felvidékről és az anyaországból is érkeztek fiatalok. Több olyan kárpátaljai gyermek is a tábor résztvevője volt, akik az utóbbi hónapokban a szüleikkel együtt arra kényszerültek, hogy otthonaikat hátrahagyva Magyarországra meneküljenek.
XXX. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál augusztus 12-21., Brazília, Észak-Macedónia, Horvátország, India, Lengyelország, Szerbia, Szenegál, Magyarország részvételével.
Buszos családi kirándulást szervez a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár Kiskőrösre, Petőfi Sándor szülőházához és a János Vitéz Látógatóközpontba augusztus 25-ére.
Színes programokkal várta az érdeklődőket a júniusi Óvárosi Búcsú, amelyen felavatták Tóth György, Százhalombatta utolsó bírájának emléktábláját egykori lakóházánál, a Szent László térnél.
Az Erasmus-projektek hosszú ideje adnak lehetőséget különböző országok diákjainak az ismerkedésre, a tapasztalatcserére. A SZISZKI-ben két projekt köré épült a tanév: az egyiket zártuk, a másikat pedig az év elején indítottuk. Mindkettőben partneriskolaként vett részt az iskola.
Ismét külföldi országok részvételével rendezik meg a Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárt augusztus 12-21-e között – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Szigetvári József fesztiváligazgató.
A vendégkönyvből: "Hazamentem és sütöttem egy kenyeret :)"..." A konferencia után otthon csak mondtam és mondtam és mondtam..." "Most már tudom, hogy miért kell szelektíven...jó, eddig is csináltam:) Tegnap, ezután, az osztálytermet is szelektíven tettük rendbe :)"
A Magyar Természettudományi Társulat elnöksége a Kárpát-medencei kémiaiversenyeinek szervezésében sok éven át végzett eredményes tehetséggondozó-szervező munkámért HEVESY GYÖRGY-ÉRMET adományozott.
A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár programja június 2-án, pénteken 9 órakor a Szent István téren kezdődött, ahol több száz diák, valamint óvodások és a felhíváshoz csatlakozó városlakók tartottak tízperces elcsendesedést.
Felemelő gálával zárult a 2023. évi Városi vers- és prózamondó verseny a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban május 19-én, pénteken. A többhónapos versenyfolyam során több mint 150 diák fordult meg a gyerekkönyvtár színpadán. Pontos számot azért nehéz mondani, mert közülük többen több kategóriában is indultak. Volt olyan kisdiák, aki háromban is, de róla később!
Elegánsan dekorált bálterem, színvonalas műsor, hideg-meleg változatos svédasztal, szülői süteményektől telített büfé, széles spektrumot kínáló italpult és maximális vendéglétszám jellemezte az ARANYKAPU ALAPÍTVÁNY immáron 16. alkalommal, a Szekeres Rendezvényközpontban megrendezett bálját.
A közelmúltban a "Matrica" Múzeumba került római feliratos síremléket Nerius Fortunatus nevű férfi halotti szellemeinek állították. Sírfelirata alapján ő az észak-afrikai mórok Kr. u. 2. század végétől Matricában állomásozó ezerfős gyalogos segédcsapatának (cohors milliaria Maurorum) az orvos tisztje (medicus ordinarius) volt.
Az Százhalombattán élő, Dr. Fazekas István lelkész által vezetett Erdélyi Gyülekezet szép hagyománya, hogy minden évben, a húsvétot követő második vasárnapon, a Reménység Szigetén megrendezik a Magyarországon Élő Erdélyi Magyarok Találkozóját.
A Sulinapokat ebben az évben is a tavasz hozta el iskolánkba; programjainkat a fenntarthatóság jegyében, illetve a Föld napjával kapcsolatban igyekeztünk megvalósítani.
Iskolánk adott otthont márciusban a "GEMS of Europe" címet viselő, Erasmus+ projekt ötödik diákcsere programjának, amely keretén belül összesen 33 diák és pedagógus látogatott el az Arany János iskolába az öt európai partnerországból: Ausztriából, Horvátországból, Portugáliából, Spanyolországból és Szlovéniából.
Hatvanhat 7. és 8. osztályos diák jutott be idén a XXXIV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny Pest vármegyei fordulójába; 35 éve szervezzük ezt a versenyt.
A napokban jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában a Százhalombattán élő Fazekas István Jókai-díjas drámaíró Gyógyítók című oratórium-drámája, melynek ünnepélyes budapesti könyvbemutatójára a K11 Művészeti és Kulturális Központban került sor.
A köznevelési törvény szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. A kitöltött jelentkezési lapot az 1. helyen megjelölt óvodába kell benyújtani elektronikus úton 2023. április 21-ig.
Iskolánk adott otthont márciusban a "GEMS of Europe" címet viselő, Erasmus+ projekt ötödik diákcsere programjának, amely keretén belül összesen 33 diák és pedagógus látogatott el az Arany János iskolába az öt európai partnerországból: Ausztriából, Horvátországból, Portugáliából, Spanyolországból és Szlovéniából.
Ismét fogadja a látogatókat a százhalombattai őskori szabadtéri múzeum, amely 3,5 hektáron betekintést nyújt a bronz- és vaskorba, illetve bemutatja a temetkezési szokásokat megőrző halomsírokat.
Hatvanhat 7. és 8. osztályos diák jutott be idén a XXXIV. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny Pest vármegyei fordulójába; 35 éve szervezzük ezt a versenyt.
A Víz Világnapja március 22-e. Örökös Zöld Óvodaként, a Szivárvány Óvodában fontosnak tartjuk mindig, de ezen a napon különösen, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a víz fontosságára, a vizek védelmére.
Öt diák és két kísérő pedagógus képviselte iskolánkat a The Future is your Challenge új Erasmus+ projekt első diákcsere programján a II Liceum Ogólnokształc±ce im. Jana Matejki lengyel partneriskolában Siemianowicach ¦l±skich városában. Csapatunkon kívül még 5 olasz diák és két kolléga érkezett és töltötte velünk együtt el az élményekben gazdag egy hetet.
Megjelent Fazekas István író, költő, műfordító eseményjátéka, amely Százhalombatta történetén keresztül, a vaskortól napjainkig ívelő példázatokkal mutatja be az otthonteremtő emberek mindennapos küzdelmét.
Nagyszerű hangulatban telt a Kőrösi Sportiskola "nulladik" csalogató foglalkozása. Közel 150 óvodást fogadtunk vendégül tágas aulánkban február 8-án 10 órától.
Gyótár Márk, a Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola 5.a osztályos tanulója január közepén az Origo Nyelvvizsgaközpont Junior Nyelvvizsgáján vett részt, ahol kiemelkedően szép eredményt ért el.