Szigetszentmiklóson 38%-os a drágulás
A főváros és vonzáskörzetének ingatlanpiacát megvizsgálva az utóbbi egy évben megállapíthatjuk, hogy többé-kevésbé hasonló tendencia jellemző erre a területre, mint ami az országos adatokból látható. Százhalombattán idén novemberben átlagosan 22%-kal kellett többet fizetni a kertes házakért, mint tavaly ugyanekkor, ami négyzetméterenként 120 ezer forinttal magasabb vételárat jelent. Az Ingatlannet.hu novemberi statisztikái szerint a budapesti használt házak adásvétele idén 23%-kal magasabb átlagos áron zajlott, mint 2020 azonos hónapjában.
Van, ahol alig nőttek az árak
Voltak olyan települések is, ahol csak alig nőttek az árak, sőt, volt, ahol idén ősz végén kevesebbet kérnek a kertes házakért, mint tavaly ugyanekkor. Szigetszentmártonon például egy esztendő alatt csupán egyszámjegyű volt a kínálati ár növekedésének aránya, az elmúlt 12 hónapban ugyanis összesen 9,5%-kal emelkedett az átlagos négyzetméterár, így idén ősszel 349 ezer Ft/m2-es átlagos áron vásárolhat családi házat az, aki a Pest megyei községben szeretne ingatlanhoz jutni.
Ezeken a településeken olcsóbban vásárolhatunk házat, mint tavaly
A törökbálinti, illetve ercsi házak pedig egyaránt kb. 6%-kal lettek olcsóbbak tavaly november óta. Az aktuális adatok alapján rendre 564, illetve 271 ezer Ft/m2-es átlagos árra kell számítania annak, aki ezeken a településeken vásárolna kertes házat. A fővárosi agglomerációhoz tartozó Törökbálinton egyébként 2020 novemberében 600 ezer Ft fölé kúsztak a négyzetméter árak, így akkor mintegy 40 ezer forinttal magasabb árszínvonal mellett kínálták a használt házakat ott, mint Budapesten. 2021 elejétől azonban egyre távolodtak a két város árai, így aktuálisan kb. 120 ezer forinttal kell többet fizetni egy budapesti négyzetméterért, a törökbálinti házak egy négyzetméteréhez képest.
Aranyárú kertes házak a fővárosi vonzáskörzetben
A közelmúltban nem Törökbálint volt az egyetlen agglomerációs település, ahol a kertes házak árai lekörözték a fővárosi árszínvonalat: a
százhalombattai használt házakat ugyanis 2021 augusztusában és októberében is több tízezer forinttal magasabb átlagos négyzetméter áron kínálták, mint a budapesti ingatlanokat. Ekkor 680 ezer forint körüli négyzetméter árak voltak jellemzőek a battai piacon, amely novemberre 656 ezer Ft/m2-es átlagos árra mérséklődött, a fővárosi 689 ezer forintos négyzetméter árakkal szemben.
Ezen kívül a budaörsi házakra is jellemző, hogy átlagosan négyzetméterenként 20-50 ezer forinttal magasabb kínálati áron vásárolhatóak, mint a fővárosi családi házak. Ez a különbség ugyanakkor az utóbbi fél évben 70-75 ezer forintra duzzadt, hiszen a Budaörsön kapható ingatlanok négyzetméter ára idén szeptemberben átlépte a 700 ezer forintot, novemberben pedig már 764 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért. A vizsgált települések közül itt ér tehát a legkevesebbet a pénzünk. 35 millió forintért mindössze egy 46 négyzetméteres házat lehetne vásárolni az agglomeráció legnépesebb településén.
Mennyit ér 35 millió forint a vizsgált településeken, illetve Pest megyében?
Azoknak az ingatlan vásárlása előtt állóknak, akik önerőből szeretnének ekkora összeget az adásvételre előteremteni, 13 évig és 1 hónapig kellene
a mediánbért teljes egészében félretenniük.
Pest megyében, ahol tavaly novemberhez képest az idei év azonos hónapjában 31%-kal drágultak az eladásra kínált ingatlanok, az átlagos árak alapján 35 millió forintért egy 69,6 négyzetméteres kertes házat tudnánk vásárolni. Ugyanekkora összeg Százhalombattán egy 53, Budapesten 50, a térségben legolcsóbbnak számító Ercsin pedig 129 m2-es házhoz juttathatja a leendő vevőket.