Rögbi Hírek
- SPORT
- 2005-06-21
A bajnoki cím mellett azért essék szó az utolsó fordulóbeli Dunakeszi elleni mérkőzés eseményeiről is, ahol a Szép legénység Károlyi Róbert góljával szerzett vezetést az első félidő huszonhatodik percében.
TOVÁBBCsomor Erika harmadik helyen végzett a májusi debreceni duatlon Európa-bajnokságon. Volt persze korábban az öreg kontinens legjobbja is, sőt két ízben világbajnoki címet is szerzett, de hogy most a magyar közönség előtt állhatott fel a dobogóra, számára különösen értékessé teszi ezt az újabb medált. Mi minden húzódik meg a régebbi és a mostani sikerek hátterében? Erről beszélgettünk a vonzó és rendkívül szerény sportolónővel.
TOVÁBBHiába csíptek, haraptak a Battai Bulldogok május 28-án az utolsó hazai bajnoki meccsükön, sajnos a rangadót így is a kecskemétiek nyerték Bár Harmat Ákos legénysége és ő maga is nagy elánnal küzdött, a „kecskék” jól tartották magukat, és a tolongásokból rendre ők jöttek ki jobban.
TOVÁBBA jó idő beálltával megkezdték az intenzív felkészülést az idei versenyszezonra a repülő szakág hazai nagyágyúi. A sportág hazai mezőnye a százhalombattai Mórotz famíliával egyetemben három napot Orosházán edzőtáborozott. Júliusban, Gyulán rendezik meg a repülőmodellezők soros világbajnokságát.
TOVÁBBAz NB III Duna-csoportjában tavaly ősszel és idén tavasszal is óriási versenyfutás folyt az elsőségért a battaiak és a móriak között. Kevesen gondolták volna, hogy az aranyérem sorsa nem az egymás elleni rangadón dől el, hanem már két fordulóval a bajnokság befejezése előtt. Pedig így történt, és ennek utólag azért is örülhetünk, mert június 5-én Móron a mieink - már bajnokként pályára lépve - kétgólos vereséget szenvedtek Disztl László tanítványaitól. De foglalkozzunk inkább a fontos győzelmekkel, amelyek elvezettek a feljutásig!
TOVÁBBA magyar válogatott a hétvégén (2005. 05. 27-28.) részt vett egy nemzetközi 7-es rögbi tornán Lengyelországban, ahol 10 csapat közül a 6. helyet szerezte meg. Svájc és Csehország válogattottját legyőzve, az 5. helyért játszhatott együttesünk Lengyelország csapata ellen. A mérkőzésen 24-12-re a házigazdák diadalmaskodtak.
TOVÁBBA hétvégén női rögbi-válogatottunk az Európa-bajnokság keleti csoport-tornáján vett részt Prágában. A torna a 7-es rögbi szabályai szerint zajlott 12 csapat részvételével. Lányaink nagyon fiatalok voltak a többi csapatokhoz képest, de ennek ellenére az erős mezőnyben az előkelő 6. helyet szerezték meg, maguk mögé utasítva Lengyelország, Bulgária, Izrael, Ausztria, Málta és a Cseh Köztársaság válogatottjait.
TOVÁBBAz NB I-s férfi kézilabda-bajnokság rájátszásának negyedik fordulójától Százhalombatta csapatának nem maradt matematikai esélye a bennmaradásra. A következő szezontól csak eggyel alacsonyabb osztályban folytathatja szereplését. Ennek ellenére a mérleget csak most, a Nyíregyháza és a Szigetvár elleni idegenbeli mérkőzéseket követően vonjuk meg, hiszen ezzel ért véget az idény. A fájdalmas kiesésről, az okokról és a nagy múltú battai kézilabda lehetséges jövőjéről Szabó Józseffel, a klub ügyvezetőjével beszélgettünk.
TOVÁBB2005. május 22-én a balatonfűzfői uszodában gyűlt össze a Dunántúli Régiók közel 400 versenyzője, hogy a nyári Országos Bajnokságok előtt, kvalifikációs versenyen vegyenek részt. A Százhalombattai VUK SE úszói 30 fővel vettek részt a rangos viadalon. Mindössze 5 számban avattak bajnokokat (200 m mind a 4 úszásnemből, valamint 400 m vegyes), de a sok résztvevő miatt így is maratoni hosszúságúra nyúlt a verseny. A korosztályos értékelésben a battai úszók 10 arany-, 11 ezüst-, és 3 bronzérmet szereztek.
TOVÁBBNem állt hadilábon a szerencsével az NB III Duna-csoportjában szereplő Százhalombatta a Budaörs elleni hazai mérkőzésen.
TOVÁBBAlig több mint egy esztendeje jártunk utoljára a címben említett egyesület edzésén, azóta jelentősen emelkedett az itt kajakozók száma. A vízre szállás előtti a bemelegítéskor szinte alig fértek el a fiatal versenyzők a csónakház előtt. Feltűnő volt a tumultus a stégen is, ahol szó szerint talpalatnyi hely sem maradt a beszálláskor. Láthatóan mindenki égett a vágytól, hogy kint lapátolhasson a Dunán. A klub megnövekedett taglétszámáról, az eltelt egy év történéseiről, és a vízi bázison tapasztalható határtalan jókedv hátteréről Varga Bélát, a szakmai munka irányítóját kérdeztük.
TOVÁBB