Elég sokáig kell kutakodnia annak, aki ezt a nagy hagyományokkal rendelkező sportágat szeretné művelni Százhalombattán. Az érdeklődőt pedig meglehetősen spártai körülmények fogadják. Az Erkel körúti bázis állapotával ellentétben az íjászok nyíltan és szívélyesen fogadják a látogatót, mindenki segítőkész, így bárki hamar kedvet kaphat, hogy az SZTC-nél nyilazzon. A mindössze huszonhárom esztendős Szilágyi Szabolcs egy személyben a battai íjász szakosztály vezetője, pénztárosa és edzője.
- Való igaz, szinte csak szájról szájra terjed az információ, hogy versenyszerűen lehet lőni és edzeni nálunk. Sajnos, nincs is pénzünk rá, hogy hirdessük, reklámozzuk magunkat, de a fiatalok így is idetalálnak hozzánk, és egyre többen érdeklődnek ez iránt a magyaros sport iránt.
- Mit szólnak, amikor meglátják ezt a valaha korszerű, de mára teljesen lepukkant lövészcentrumot?
- Először megdöbbennek a tönkrement létesítményen, de aztán megérinti őket a nyilazás izgalma és szépsége, érdeklődni kezdenek a sportág múltja és a magyarság történelme iránt, és – ha eddig eljutottak – megpróbálják függetleníteni magukat a málladozó falaktól, a rozsdás vasaktól és sok más egyébtől.
- A szeméttől is, mert ahogy körülnézek, mintha egy hajléktalanszállás kellékeit látnám.
- Mivel a terület nincs körbekerítve, néha valóban tartózkodnak itt hajléktalanok, akik gyorsan elpucolnak, ha megérkezünk. Egyébként nemcsak itt, hanem az Ipari Parkban, a MOL-bázisán is tartunk edzéseket, ahol kellemesebbek a feltételek, de ott csak péntekenként gyakorolhatunk délután öttől este hétig.
- Az előbb említetted a sportág magyaros jellegét, ez miben áll?
- Az angolszász-, reflex- és csigás íjak mellett leginkább olyan nyilakkal lövünk, mint honfoglaló elődeink, és ennek jelentős varázsa van, hiszen mindig eszünkbe jut, hogy őseink ilyen nyilakkal tartották rettegésben fél Európát. Szinte természetes, hogy a vadászat mellett előbb-utóbb mindenki kipróbálja a magyar harcmodort, a hátrafelé nyilazást, no nem lóról, de anélkül is felemelő és bizsergető érzés.
- Nagyon szépek ezek a Kassai-féle csontberakásos sporteszközök. Ha jól tudom, néhány kiegészítőt magatok is készítetek.
- Örülök, ha tetszik. Sokan valóban maguk varrják a nyíltartó tegezt, és maguk készítik el a nyílvesszők tollazatát, illetve az ujjvédőt.
- Igaz, hogy a battai íjászok közül van, aki a magyarság őstörténetét is kutatja?
- Bizonyos szinten igen. Egy biztos: mindannyian büszkék vagyunk magyarságunkra.
- Milyen eredményeitek vannak?
- Nem rosszak az eredményeink, de anyagi okok miatt csak kevés viadalon tudunk elindulni.
- Ez mit jelent közelebbről?
- Az önkormányzat támogat minket, és ezért köszönettel tartozunk, de ebből arra már nemigen telik, hogy messzi versenyhelyszínekre elutazzunk, és a nevezési költségek sem alacsonyak.
- Maradjunk a pénztárcánál! Mennyibe kerül egy ilyen régi magyar íj, amivel most lőttetek?
- Hatvanöt-hetvenezer forint.
- És, ha valaki elsőre ezt csak ki akarja próbálni, akkor vennie kell egy ilyen drága nyilat?
- Nem, szó sincs erről. A szakosztály ugyanis biztosítja az eszközt, de a versenyzést már mindenkinek magának kell állnia.
- Ez egy veszélyes sportág, történt már nálatok sérülés, baleset?
- Nem. Itt valamennyien figyelünk egymásra és arra, hogy betartsuk a lőtéri szabályokat. Ezeket már az elején elmondom a belépőnek, és ebben nem ismerek pardont. Az elővigyázatosságot, az óvatosságot és a fegyelmet mindenek előtt fontosnak tartom, hiszen az íjászat nem játék!