Kevesebb lom
- SZOLGÁLTATÁS
- 2009-10-28
Március végén előretekertük, az október 24-éről 25-ére virradó éjszakán pedig visszaállítjuk óráinkat, azaz visszatérünk a téli időszámításra. Vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell beállítani az időmérőket.
TOVÁBBNegyedéven belül másodszor csökkent a távfűtés hődíja Százhalombattán. Az önkormányzat és a Dunamenti Erőmű Zrt. között érvényben lévő, a piaci hatásokat is tükröző ún. „Energia-csomag Együttműködési Megállapodás” alapján október elsejétől újabb 18 százalékkal csökkent a hődíj – tájékoztatott a Szákom Kft.
TOVÁBBHarmincöt csapat között - nagy vízműveket is megelőzve - a tízedik helyen végzett a százhalombattai SZÁKOM Kft azon az ivóvizes szerelőversenyen, amit október 1-2-án rendeztek Kecskeméten.
TOVÁBB
A tűzoltók a tűzoltás mellett más feladatokat is ellátnak, így őket hívják segítségül azokhoz a közlekedési balesetekhez is, ahol a roncsokból kell a sérülteket kiszabadítani.
TOVÁBB
Óriási széllökésekkel érkezett meg a vihar október 13-án. Az érdi tűzoltók sorra kapták a bejelentéseket viharkárokról, csak az első szeles napon 27 olyan riasztás érkezett, amelyeknél a tűzoltók beavatkozására volt szükség.
TOVÁBB
Utánpótlással, fiatalokkal foglalkozó edzőket és sportvezetőket hívott szakmai beszélgetésre a Százhalom Egészségügyi Központ. A találkozó célja az volt, hogy egyeztessék az orvosi szolgáltatásokat a sportolók igényeivel.
TOVÁBBTöbb olvasónk kereste meg a Hírtükör szerkesztőségét azzal a panasszal, hogy a Volánbusz őszi menetrendje az utasok számára kedvezőtlen változásokat is tartalmaz, így a Régészeti Parktól délutánonként a korábbi hárommal szemben csak két autóbusz indul.
TOVÁBB
Közel kétszáz gyerek járt a SZÁKOM Kft-nél a Szivárvány és a Kipp-Kopp óvodából, hogy megismerkedjen a közelmúltban vásárolt seprő-locsoló gépekkel. A látogatásra a Köztisztasági Világnap alkalmából került sor.
TOVÁBB
Közel kétszáz százhalombattai óvodás járt a SZÁKOM Kft-nél, hogy megismerkedjen a közelmúltban vásárolt seprő-locsoló gépekkel. A Szivárvány és Kipp-Kopp óvodás gyerekek a Köztisztasági Világnap alkalmából jártak a kommunális szolgáltatónál.
TOVÁBB