Negyedéven belül másodszor csökkent a távfűtés hődíja Százhalombattán. Az önkormányzat és a Dunamenti Erőmű Zrt. között érvényben lévő, a piaci hatásokat is tükröző ún. „Energia-csomag Együttműködési Megállapodás” alapján október elsejétől újabb 18 százalékkal csökkent a hődíj – tájékoztatott a Szákom Kft.
Miután a gázpiacot liberalizálta a kormány, a fogyasztók nem hatósági, hanem a világpiac által meghatározott áron jutnak hozzá a gázhoz – mondta el a Hírtükör kérdésére Valkai György ügyvezető. Az aktuális gázárat negyedévente igazítják a világpiaci árhoz, és ez alapján kerül meghatározásra, mennyiért veszi át a Szákom az erőműtől a hőenergiát. Ha a gáz világpiaci ára emelkedik, az szintén éreztetni fogja hatását a hődíjakban.
A fogyasztók a novemberben kibocsátott számlákon már látni fogják a különbséget. Az alkalmazott hődíj nettó ára 2 988 forintról 2 429 forintra módosult, ami azt jelenti, hogy gigajoulonként nettó 559 forinttal lesz kevesebb a fizetendő összeg.
Százhalombattán a 2009. január és július közötti időszakban még nettó 3478 forintot kellett fizetni a hődíj gigajouljáért. Augusztusban 14,3 százalékkal csökkentették a hődíjat. Egy kétszobás lakás átlagos fogyasztását tekintve az év elejéhez képest körülbelül 3000 forinttal lesz kevesebb a havi távhő számlán.
(Batta Online)

