Még mindig átlagon felüli a vásárlóerőnk
- GAZDASÁG
- 2007-10-19
Együttműködési megállapodást írt alá a Quatar Petroleum International (QPI) és a MOL Nyrt. október 8-án az üzleti lehetőségek közös kihasználása érdekében.
TOVÁBBElhárult az utolsó jogi akadály is a Tifon horvát kis- és nagykereskedelmi társaság 100 százalékos megvásárlása útjából, miután a horvát versenyhivatal szeptember 25-én engedélyezte a MOL irányításszerzését. A MOL a tranzakció lezárását követően előreláthatólag október végéig átveszi az ellenőrzést a Tifon felett.
TOVÁBBSzeptember 27-én tartotta alakuló ülését az a testület, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje, illetve értékelje a feketegazdaság visszaszorítását, illetve a feketegazdaság elleni küzdelem eredményeit – tájékoztatott a Kormányszóvivői Iroda.
TOVÁBBA MOL megtévesztőnek és etikátlannak tartja az OMV legújabb reklámkampányát, amely az OMV kéretlen, a MOL Igazgatósága által ellenségesnek minősített és egyhangúlag elutasított megkeresését kevésbé ismerők számára azt sugallja, hogy a két versenytárs a jövőben erőit egyesítve kíván fellépni a piacon.
TOVÁBBA MOL-csoport bizonyult a leghatékonyabb európai upstream (kutatás-termelés) olaj- és gázipari vállalatának a független iparági szakértők által idén negyvenedeik alkalommal elkészített "Globális Upstream Teljesítmény Értékelés" című tanulmányban – tájékoztatott a társaság sajtóirodája.
TOVÁBB
Jövőre tíz millió eurós beruházással új reaktort állítanak termelésbe a százhalombattai Dunastyr-nél. A fejlesztés annak köszönhető, hogy folyamatosan bővül a szigetelőanyagok felvevőpiaca. A következő évtől egyharmadával több habosítható polisztirolt gyártanak az üzemben, és ezzel együtt a foglalkoztatás bővítését is tervezik – tudtuk meg Macsali Károly műszaki igazgatótól.
TOVÁBBA MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. és a PetroHungaria Kft. Közös Üzemeltetési Megállapodást (JOA) írt alá a Bajcsa gázmező művelésének fejlesztésére, a gáztermelés növelésére. Az együttműködés célja, hogy a mező néhány meglévő kútjából elérjék és kitermeljék a tároló még érintetlen gázkészleteit – tájékoztatott a MOL sajtóirodája.
TOVÁBB
Augusztus második felében elkezdődtek a földmunkák a vasútállomással szemben, épül a Városkapu Üzletház. A mintegy ötezer négyzetméteres bevásárlóközpont legnagyobb egysége a SPAR élelmiszerüzlet lesz ezer négyzetméteren. Mellette DM drogéria, elektronikai üzlet, gyógyszertár, könyvesbolt, cipőüzlet és presszó nyílik az épületben, ahol kisebb, 150-200 négyzetméteres üzlethelyiségeket is kialakítanak, amiket helyi vállalkozóknak kínálnak bérletbe adásra.
TOVÁBBMegszületett a döntés az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagjairól: Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter Gyurcsány Ferenc felhatalmazása alapján - jóváhagyta Veres János pénzügyminiszter személyi javaslatait.
TOVÁBBAugusztus 8-án dönt a kormány több mint 1000 milliárd forint út– és közlekedésfejlesztésről az Új Magyarország Fejlesztési Terv hét éves közlekedésfejlesztési koncepciója kereténben. A most meginduló fejlesztések nyomán két év alatt 600 milliárd forint uniós támogatás kerülhet felhasználásra. A fejlesztések célja, hogy Magyarországban valóban kelet és nyugat összekötő országa lehessen. A Kormány 9-én hozza nyilvánosságra a következő két évben elinduló támogatott közlekedési projektek teljes listáját.
TOVÁBBSzáz százalékos tulajdonrészt vásárolt egy észak-olasz finomító- és kereskedő vállalatban a MOL csoport
TOVÁBB