• img

    Nem marad el a szúnyogirtás

    Lezárult az ezévi kártevőirtásra meghirdetett közbeszerzési pályázat. Három vállalkozás váltotta ki a dokumentumokat, de mindössze egy adta be pályázatát. Ezt az anyagot a bíráló bizottság szabályosnak találta, ezért azt javasolta, hogy fogadják el az ajánlatot.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Pozitív a tavalyi pénzügyi mérleg

    Elfogadta a képviselő-testület a 2004. évi zárszámadást és egyszerűsített beszámolót, és aktualizálta a 2004-2006. évekre szóló stratégiai tervet április 28-án tartott ülésén. Pénzügyi szempontból kiemelkedő évet zárt a város a bevételek 400 millió forinttal haladták meg a kiadásokat. Ez a racionalizálás mellett a kiemelkedő iparűzési adóbevételeknek, illetve a részvényértékesítéseknek is köszönhető. Az elfogadott pénzügyi stratégiában 4,9 milliárdos értékpapírvagyont és 853 milliós tartalékot különítettek el.

    TOVÁBB
  • img

    Ördög a részletekben

    Összesen százharmincöt millió forintot szán idén az önkormányzat a lakosság energia-megtakarítást eredményező beruházásainak támogatására. Ebből is hetven milliót minden idők legnagyobb nyílászárócsere-programjára. Ez lesz a nem kevésbé nagyszabású Főnix Terv egyik első megvalósuló eleme.

    TOVÁBB
  • img

    Nem híve a drasztikus lépéseknek

    Egy választási ciklus alatt a harmadik jegyző kezdi el tevékenységét a százhalombattai Polgármesteri Hivatalban. A várost és a képviselő-testületet kiszolgáló, működtető intézmény túlterhelt, ugyanakkor a 2003-ban lezajlott struktúraváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Dr. Turbucz Sándor úgy véli, változtatni csak lépésről lépésre, a megfelelő szakmai egyeztetések lezajlása után érdemes.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi ülés

    Április 28-án tartják a képviselő-testület soron következő ülését. A napirendi javaslatok között szerepel a 2004. évi szárszámadásról szóló rendelet megalkotása, és az egyszerűsített beszámoló elfogadása.

    TOVÁBB
  • img

    Csökkent az iskolakezdők száma

    Az előző évekhez képest lényegesen csökkent az iskolaérett gyerekek száma – hangzott el a Városi Beiskolázási Fórumon, amit április 15-én rendezett az önkormányzat a Városháza „B” épületében.

    TOVÁBB
  • img

    Elkezdődött a pályázati idény
    Társasházak és magánszemélyek is pályázhatnak

    Az önkormányzat idén is jelentős pénzösszegekkel kívánja támogatni a város lakásállományának felújítását, korszerűsítését.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Dr. Turbucz Sándor az új jegyző

    Meghatározatlan időre dr. Turbucz Sándor, korábbi aljegyzőt nevezték ki a Polgármesteri Hivatal élére, javítottak a lakáscélú támogatások feltételrendszerén, hetvenmilliós nyílászáró-csereprogramot hirdettek, és harmincmilliós támogatást biztosítanak a távfűtéses lakások energiatakarékos korszerűsítéséhez. Minderről a képviselő-testület március 31-i ülésén született döntés.

    TOVÁBB
  • img

    Ülésezik a képviselő-testület

    TOVÁBB
  • img

    M E G H Í V Ó

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló
    Közös tévé Érddel?

    Egy perces néma felállással emlékeztek a képviselők dr. Poroszlai Ildikóra február 24-i ülésük kezdetén. Dr. Benedek László polgármester felkérte a képviselőket, gondolkozzanak együtt arról, hogyan állíthatna méltó emléket a város a „Matrica” Múzeum igazgatójának.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló - Biztonságos működés, nagyobb arányú fejlesztés

    Javult a felhalmozási, beruházási és a működési kiadások aránya, több jut felújításra, parkfenntartásra, ha szerényen is (közel 10 millió forinttal), de emelkednek a szociális kiadások. Beruházásokra és fejlesztésekre 1,2 milliárdos céltartalékot, továbbá ötvenmilliós pályázati alapot képeztek a pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására. A bevételi források között 910 milliós tartalékvagyon-bevonás szerepel, egy határozat szerint azonban, amennyiben pénzmaradvány vagy bevételi többlet keletkezik a költségvetési év során, az összeggel vissza kell pótolni a portfolió-bevonást. A képviselő-testület 7,1 milliárdos főösszeggel fogadta el a 2005-ös év költségvetését február 10-i ülésén.

    TOVÁBB
  • img

    Hetvenmillió utakra, járdákra - Előremutató rekonstrukciós program

    Elkészült a 2005. évi út- és járdarekonstrukciós program. A képviselő-testület hetvenmillió forintot szán a költségvetésben erre a célra. A terv idén huszonöt felújítandó helyszínt jelöl meg, emellett előre is mutat: tartalmaz olyan feladatokat, amelyek elsőbbséget élveznek majd a 2006-os, illetve a 2007-es rekonstrukció összeállításakor.

    TOVÁBB
  • img

    Képviselő-testületi összefoglaló - Folytatódik a bérlakásépítés

    A bérlakás-építés folytatásáról, huszonnégy új, költség alapú bérlakás kialakításáról döntött a Képviselő-testület január 27-i ülésén. Az új lakásokat a meglévő 112 bérlakás tetőterében, illetve az ott kialakított tartalékterületen építik meg. Miután az előterjesztett 203 milliós költséget több képviselő vitatta, a beruházás tervezett összegéről alaposabb tájékozódás után, februárban döntenek.

    TOVÁBB
  • img

    Túl a kezdeti időszakon a GEI

    A százhalombattai reorganizáció egyik fontos lépése volt az oktatási és közművelődési intézmények gazdálkodásának átszervezése. 2004. januárjától három intézmény látta el a többiek gazdasági feladatait, október elsejével pedig megalakult a GEI, a Gazdasági Ellátó Intézmény.

    TOVÁBB
  • img

    Közmeghallgatás - Tervek és álmok 6,2 milliárdra

    Jórészt az intézmények vezetői, a Polgármesteri Hivatal munkatársai, az önkormányzati cégek képviselői töltötték meg a széksorokat a január 24-i közmeghallgatáson. „Civil érdeklődő” viszonylag kevés jött el, az önkormányzati képviselők egy része szintén távol maradt, néhányan pedig a televíziós közvetítés befejezésével egy időben távoztak a teremből.

    TOVÁBB
  • img

    Eltűnt zebrák nyomában

    Az elmúlt év októberében városszerte újrafestették az útburkolati jelek nagy részét. Igen sok közülük karácsony tájékán már alig, vagy csak nyomokban volt látható. Miért tűnnek el a jelek, mikorra várható a javítás? – érdeklődtünk a szakterületért felelős Intézményi és Társaságfelügyeleti Irodán. Kérdéseinkre Rajkai Béláné, műszaki munkatárs válaszolt.

    TOVÁBB
  • img

    Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére

    TOVÁBB
  • img

    Miről tárgyal januárban a képviselő-testület? - Fontos döntések előtt az önkormányzat

    Húsz előterjesztés szerepel Százhalombatta Város Önkormányzata képviselő-testülete január 27-i tanácskozásának napirendjén.

    TOVÁBB
  • img

    Intézményvezetők a kiszervezett közétkeztetésről

    Július elsejétől a német tulajdonú P. Dussmann Kft. vette át a közintézmények főzőkonyháinak üzemeltetését. A szolgáltatótól és néhány intézmény vezetőjénél arról érdeklődtünk, hogy az elmúlt időszak tapasztalatai alapján mennyire vált be ez a működtetési forma.

    TOVÁBB

Friss híreink

További híreink