Az együttműködés folytatódik

  • img
  • img

A decemberi szándéknyilatkozatot követően január 25-én a Polgármesteri Hivatalban Kuhl Tibor, a Dunamenti Erőmű Rt vezérigazgatója és dr. Benedek László polgármester aláírták a város és az erőmű közötti együttműködési megállapodást. Első lépésként a DERt térítésmentesen átadta a városnak az Ifjúság úti egykori szálló épületegyüttesét.

Az aláírást hosszú tárgyalássorozat előzte meg, amelyen egyeztették a megállapodás főbb elemeit: szerepel benne az erőmű régi részének bontása, a tervezett G3-as fejlesztés, valamint a Csenterics úti forgalomkorlátozás megvalósítása – mindezek a keretet adják meg, mert – mint elhangzott – mindkét fél rugalmasan kezeli a megállapodást, ami annyit jelent, hogy a későbbiekben nem lesz akadálya az újabb pontok felvételének.

A következő lépés a Csenterics úti átalakítás lesz, amelyet egy korábbi elképzeléssel ellentétben nem körforgalom kiépítésével oldanak meg, hanem forgalomlassító eszközök alkalmazásával, így terelőszigeteket alakítanak ki, szélesítik a sávot az erőmű főbejáratánál, a teherportánál, valamint az úgynevezett Tehag-bejáratnál, emellett zárt rendszerű csapadékvízelvezető rendszert, valamint megfelelő közvilágítást alakítanak ki az úton. A tervezést egyeztetések követik, egyrészt az erőművel, másrészt a PEMÁK-kal, ugyanis a Csenterics út egy része a közútkezelőhöz tartozik.
Kuhl Tibor elmondta: ésszerű lenne már a 6-os úton figyelmeztető táblákkal jelezni, hogy a MOL-hoz nem ezen az úton kell letérni, valamint azt is, hogy a magas rakományú járművekkel sem tanácsos itt behajtani, ugyanis az Erőmű úton magasságkorlátozás van érvényben. Mint elhangzott, ezt a javaslatot is figyelembe veszik, és a tervek szerint nyáron megtörténhet az út átalakítása.

A találkozón arról is szó esett, hogy a DERt bontási, illetve fejlesztési munkáival kapcsolatban rendszeres lesz a közösségtájékoztatás, kerekasztal-beszélgetés formájában valósul meg a párbeszéd, amely kezdetben elsősorban a bontással foglalkozik majd, később pedig mindinkább a G3 projekt veszi át a szerepet. Utóbbival kapcsolatban az erőmű vezérigazgatója elmondta: a beruházás egyelőre csak terv, ugyanis gázturbinás beruházásról van szó, amelynek végső megítélése nagyban függ a gázválság alakulásától. Hozzátette: nemcsak a dunamenti, hanem más is szeretne ilyen erőművet, és az, hogy végül hol valósulhat meg, attól függ, kinek a tervei lesznek a legjobbak, melyik beruházás ígérkezik leghatékonyabbnak. A hamarosan kezdődő környezetvédelmi párbeszéd célja, hogy a lakosság jól tájékozott legyen, minden kérdésére kielégítő választ kapjon, és ezzel a DERt azt szeretné elérni, hogy a projekt ne csak a szakmailag kitűnő tervekkel, a kedvező infrastrukturális adottságokkal, hanem a helyi lakosság támogatását is élvezve jó esélyekkel vegyen részt a megvalósításért induló versenyben.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák