Március 15. - VÁROSI ÜNNEPSÉG az 1848-49-es FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC 159. évfordulójának emlékére
- ÖNKORMÁNYZAT
- 2007-03-07
Vendégek érkeztek március elsején Kiskőrösről a százhalombattai városházára. A Lasztovicza László alpolgármester által vezetett, szakbizottsági tagokból álló delegáció azzal a céllal kereste meg a battai önkormányzatot, hogy személyesen győződjenek meg az itteni egészségügyi átalakítás eredményeiről.
TOVÁBB
Március végi ülésén tárgyal a százhalombattai képviselő-testület azokról az intézkedésekről, amelyeket a közüzemi díjemelések kompenzálására hoznak. Az előterjesztő Török Sándor, a Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke, aki elmondta: több módosítást is terveznek a szociális rendeletben, hogy enyhítsék az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők terheit.
TOVÁBB
Elsősorban a BMK tervezett belső felújításának elhalasztása és néhány más háttér-megállapodás megszegése miatt nemmel szavazott a szocialista frakció a város 2007-es költségvetésére. A költségvetés tartalmazza az új uszoda megépítését, a termálfúrás megvalósítását, és a tavalyihoz képest többletforrást biztosít a szociális kiadásokra, a köztisztasági, valamint közrendi feladatokra, az utak felújítására, valamint a kultúra és az egyházak támogatására. A rendeletet február 12-i ülésén alkotta meg a képviselő-testület.
TOVÁBB
Dolga végezetlenül távozott a képviselő-testület január 31-i üléséről T. Mészáros András érdi polgármester, aki második alkalommal igyekezett meggyőzni a battai képviselőket: hatékonyabban, racionálisabban lehetne működtetni az általa kezdeményezett, Érd központú kistérségi társulást. A javaslat nem kapott többséget, de elképzelhető, hogy a testület egy része újra kezdeményezni fogja a napirendre kerülését. A fideszes Nagy Balázs voksa ugyanis döntő módon változtathatja meg a szavazás eredményét.
TOVÁBB
Nagy Balázs János, a FIDESZ és a KDNP jelöltje szerezte meg az elsőséget a százhalombattai 1. számú választókerületben rendezett időközi választáson január 28-án. Mint ismert, október 1-jén szavazategyenlőség alakult ki közte, és a szocialisták jelölje, Bányai Pál között, emiatt került sor a mostani újabb választásra. A szavazáson az 1 300 névjegyzékbe vett választópolgár közül 331 vett részt, vagyis a jogosultak 25,46%-a.
TOVÁBB
Bérlakás-pályázatot hirdetett az önkormányzat. Ezúttal 34 otthonra adhatják be igényüket azok, akik megfelelnek a feltételeknek. Török Sándor, a képviselő-testület Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke elmondta: azok jogosultak pályázni, akik állandó százhalombattai lakóhellyel rendelkeznek, emellett életvitel-szerűen is a városban laknak, emellett jövedelmi viszonyaik alapján indokolt, hogy bérlakáshoz jussanak.
TOVÁBB
Mobil korcsolyapályát állíttat az önkormányzat a Szent István térre. Az időjárás eddig nem kedvezett a téli sportoknak, ez a pálya azonban technológiája révén évszaktól, hőmérséklettől függetlenül, bármilyen sík területen lehetővé teszi a korcsolyázást. A műanyag lapokból összeszerelt pálya nem igényel sem hűtést, sem karbantartást.
TOVÁBB
Közmeghallgatást tartott az önkormányzat január 15-én a Városháza B épületének dísztermében. A rendezvény központi témája a város idei költségvetése volt, a képviselő-testület rövidesen megalkotja az erről szóló rendeletét.
TOVÁBB
Az eredeti tervek szerint december végére kellett volna elkészülnie az Idősek Gondozóháza új épületszárnyának, de a tervmódosítás a határidőben is csúszást okozott. Az épület kívülről már kész, most a belső munkák folynak: dolgoznak a fűtésszerelők, a burkolók, a villanyszerelők, a festők. Ha ebben a tempóban folytatják, hamarosan az átadásra is sor kerülhet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy már be is lehet költözni az épületbe.
TOVÁBB
Látszólag csak a hely változott: az átmeneti szálló az eddigi két bérelt épületből átköltözött a mellette lévő, immár az önkormányzat tulajdonában lévő két épületbe. Persze nemcsak ennyi történt, hiszen a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete a július 1-jén megkötött szerződés értelmében átveszi a városi hajléktalanok ellátását az önkormányzattól. Több hónapos előkészítő munka után december 20-án hivatalosan is megnyílt a Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény.
TOVÁBB
December 14-én tartotta idei utolsó rendes ülését Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A tanácskozás napirendjén 35 téma szerepelt. Szó volt egyebek mellett a 2006. évi költségvetés módosításáról, a jövő évi költségvetési koncepcióról, a pótreggeliről, de a távfűtésért, illetve a kommunális szolgáltatásokért fizetendő díjakról is döntöttek a testület tagjai.
TOVÁBB
Jövő héten tartják üléseiket az önkormányzat szakbizottságai a városházán. Összevont ülésen tekinti át az uszoda létesítésével kapcsolatos terveket az Oktatási, Művelődési, Idegenforgalmi és Sport, valamint a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság december 4-én (hétfő) 14 óra 15-től.
TOVÁBB