Elkezdődött a Kocsány-kert közművesítése

  • img

Szeptember 24-én megkezdte az óvárosi Kocsány-kert közművesítését a Penta Általános Mélyépítő Kft. A cég közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a munkát közel 258 millió forintért, 42 millióval kevesebbért, mint amennyit a költségvetésben tervezett a feladatra a képviselő-testület.

A Vereckei út, Halom utca, Kelta köz és Szent László út közötti területet teljes egészében közművesítik, és megépítik a szükséges utakat, járdákat is – mondta el Rajkai Béláné, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának munkatársa.

A területen tizennégy új építési telket alakíttat ki az önkormányzat. A nyolcszáz-kilencszáz négyzetméteres ingatlanokat piaci áron kívánják értékesíteni. (Ahhoz, hogy a beruházás költsége megtérüljön, átlagosan 18,4 millió forintért kellene vevőre találniuk a telkeknek.)
Az új építési telkek mellett egy parkot is kialakítanak. Egyelőre csak a tereprendezést és a füvesítést végzi el a kivitelező, a növények, köztéri bútorok és játékok később, a beköltözők igényeinek megfelelően kerülnek a parkba.

A beruházás nemcsak az újonnan parcellázott önkormányzati telkeket érinti, hiszen bekötőutakhoz jutnak a már lakott ingatlanok is, a Halom utca és a Kelta köz közötti csomópontot pedig kiszélesítik, így ott biztonságosabbá válik a közlekedés.
A kivitelező a csatorna- és ivóvízrendszer kiépítésére ez év végére vállalt garanciát, a végleges átadás időpontja pedig 2008. július 15-e.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák