A kormány előtt az egymilliárd forintos krízisalap. Ebből kaphatnának egyszeri, vissza nem térítendő támogatást a válság miatt nehéz helyzetbe került családok - átlagosan 20 és 50 ezer forint közti összeget. A gyorssegélyt augusztus elsejétől lehetne kérni, és a becslések szerint több tízezer család kaphat belőle. Azoknak jár, akik elvesztették munkájukat, jelentősen megnőtt a lakáshitel törlesztő-részletük, vagy jelentősen csökkent a jövedelmük. Úgy tudni, hogy nem kérhetik az egyszeri segítséget, akik már régóta élnek szegénységben, vagy két hónapon belül kaptak önkormányzati segélyt.(FH)