Vasárnap választunk

  • img

Június 7-én, vasárnap reggel 6 órától 19 óráig húsz szavazókörben várják a százhalombattai választópolgárokat, hogy voksaikkal eldöntsék, kik jussanak be a következő öt évre az Európai Parlamentbe.

Molnár Mihályné aljegyző, a Helyi Választási Iroda vezető helyettese elmondta: több mint 14 ezer szavazati joggal rendelkező városlakó élhet állampolgári jogával. A szavazókörök a tavalyi népszavazáshoz képest nem változtak, így mindenki ott voksolhat, ahol legutóbb tette. Amennyiben nem tudja, melyik szavazókörhöz tartozik, erről tájékozódhat a www.szazhalombatta.hu internetes oldalon, ahol a választási hírek között a szavazókörök sorszámát és területi beosztását is megtalálja, emellett a Választási Irodán is kaphat információt.
A korábbi választásokhoz képest fontos változás, hogy mozgóurnát kizárólag írásban kérhet az, aki mozgásában gátolt. Ezt a választást megelőzően a Választási Irodán lehet benyújtani, a választás napján pedig a lakóhely szerinti szavazatszámláló bizottságnál. Szintén változás, hogy igazolással csak a 2. számú szavazókörben, a házasságkötő terem előterében szavazhatnak.


A szavazólapon nyolc lista szerepel, érvényesen a lista fölötti körbe írt X jellel lehet, minden más, ettől eltérő jelölés esetén a szavazat érvénytelen.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák