Az első hely a gyermekeké

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Dr. Gurmai Zita szocialista EP képviselő volt a százhalombattai BMK-ban működő Baba-mama Klub vendége május 20-án. Látogatására elkísérte dr. Jánosi György, térségünk országgyűlési képviselője is.

A képviselőasszony elmondta: saját gyermekei már felnőttek, de a legkisebbek közel állnak a szívéhez, ezért is tartotta fontosnak azt a 2006-os kezdeményezést, amely azt tűzte ki célul, hogy a gyermekek kerüljenek a társadalomban az első helyre. Arról is beszámolt, hogy EP képviselőként több országban megfordult, és azt látta, hogy Nyugat-Európában a gyed lényegében nem is létezik, az édesanyák többnyire gyermekük három hónapos kora után visszatérnek a munkaerőpiacra. Magyarországon könnyebb az anyák helyzete, hiszen hosszabb ideig maradhatnak gyermekükkel, de fontosnak tartja, hogy a nők szabadon dönthessenek arról, mit szeretnének. Ha otthon szeretnének maradni, tehessék meg, de ha visszatérnének a munkaerőpiacra, erre is legyen lehetőségük, ezért elegendő bölcsődei helyre van szükség. Nőként és képviselőként azt igyekszik előmozdítani, hogy egyre könnyebb legyen az asszonyok számára összeegyeztetni a családi életet és a munkát. Hozzátette: ebben természetesen nemcsak a politikának vannak feladatai, hiszen sok múlik a férfiakon is, akiknek ki kell venniük a részüket az otthoni feladatokból. Egy felmérést is megemlített, amely szerint azok a férfiak, akik segítenek a házimunkában és a gyermeknevelésben, hosszabb életűek lesznek. Kihangsúlyozta: óriási a nők szerepe abban, milyenné válik a felnövő generáció.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák