Szent-Iványi bizakodó

  • img

A legutóbbi, az SZDSZ-nek mindössze három százalékos választási sikert előrejelző közvélemény-kutatások ellenére bizakodó Szent-Iványi István, a párt Európa-parlamenti képviselője és választási listavezetője. A politikus május 27-én járt Százhalombattán, ahol nyilatkozott a helyi médiumoknak.

A Hírtükörnek elmondta: szerinte teljesíteni tudják vállalásukat, vagyis, hogy minimum egy képviselőt bejuttatnak az EP-be, de azt sem zárja ki, hogy meg tudják ismételni a 2004-es eredményüket, és két mandátumot szereznek.


Ha sikerül bent maradnia a közösségi parlamentben, folytatni szeretné munkáját a költségvetési és a külügyi bizottságban. Különösen nagy hangsúlyt fektetne azokra a törekvésekre, amelyek Magyarország gazdasági helyzetének javítását szolgálják. Kiemelten fontosnak tartja az euró bevezetésének felgyorsítását, valamint az uniós támogatások jelenlegi szintjének legalábbis a megtartását. A következő hétéves, 2014-220 között támogatási keretszámokat már az új EP parlament határozza meg.


Stratégiai feladatnak nevezte a közös energiapolitikában történő aktív részvételt, mivel ez olcsóbbá és biztonságosabbá teszi Magyarország energia-ellátását. A közös beszerzések révén  előnyösebb áron juthatunk nyersanyagokhoz, az európai gázvezetékek összekötése után pedig nem kerülünk kiszolgáltatott helyzetbe egy esetleges orosz-ukrán gázvita esetén, mivel Nyugat-Európából is vehetünk gázt.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák