Politikai ellenfeleink minden lehetőséget megragadnak arra, hogy pánikot keltsenek, elhitessék, hogy Magyarország közel jár a pénzügyi csődhöz. A rémhírterjesztést szigorúbb korokban súlyosan büntették. Ma ezt politikának hívják. Jobb, ha az emberek saját szemüknek hisznek. Hiszen épülnek az autópályák, a településeken üzletek, önkormányzati létesítmények nyílnak. De egyre több az új családi ház, a személygépkocsi. Ha számos nehézséggel is kell megküzdeni, de azért a gazdák több tízmilliókat érő erőgépekkel járnak tüntetni.
S elmondhatom, hogy nem csak a mának élünk. Példa erre, hogy Pest megyében egyszerre két térségi integrált képzési központ alakul, összességében jóval egymilliárd forinton felüli beruházással. Minden bizonnyal nem véletlenül Vácott és Cegléden, hiszen az Ipoly völgye és Dél-Pest megye hátrányos helyzetűnek számít. Feladatuk, hogy a lehető legkorszerűbb tudással vértezzék fel a munkavállalókat. Azokat is, akiknek eddig bármilyen okból nem sikerült képzettséget szerezni, s azokat is, akiknek tudásuk elévült. Mindez azt a célt szolgálja, hogy az ország valóban tudás alapú gazdasággá váljon, hogy vonzza a befektetőket, legyen több munkahely, s nőjenek európai színvonalúra a keresetek.
Ugyancsak mintegy 1 milliárd forintba kerülne a szentendrei Castrum régészeti feltárása és a hozzátartozó múzeum épület. Erre is reménnyel pályázunk, s el is kezdődik a tervezés.
Pest Megye Önkormányzata legutóbbi ülésén új gyermekvédelmi koncepciót is elfogadott. Célja, hogy az állami gondoskodásra szoruló gyermekek és fiatalok családban vagy családszerű körülmények között nőhessenek fel. Ennek érdekében már eddig is számos átmeneti otthon, lakásotthont építettek és vásároltak, lehetőséget biztosítanak az állami gondozásból kikerülő fiatalok életkezdéséhez, s javítják a speciális ellátást igénylő fiatalok intézményeinek színvonalát, szolgáltatásait és emelik a férőhelyek számát is. Mindez ismét csak milliók százaiba kerül a következő években.
Szakértők szerint évente több tízmilliárd forint kárt okoz a parlagfű Magyarországon. Ennyit tesz ki az orvosi ellátás költsége, a kiesett munkanapok által okozott kár. Ez az oka, hogy immár hagyományosan megszervezi Pest Megye Önkormányzata – összefogva a fővárossal – a parlagfű elleni védekezés akciósorozatát. Nem csak saját intézményei területén irtja a parlagfüvet, de vetélkedőt szervez általános iskolások számára, felvilágosító cikkeket helyez el a megyei újságokban, riportok hangzanak elé a rádiókban, s a települések között is parlagfű irtási versenyt indítanak. Erre a célra a testület 2 millió forintot szavazott meg.
Szeretném, ha ebben a versenyben a mi településeink is élen járnának.