Nincs helyhiány a bölcsiben

  • img
  • img

Az iskolai és óvodai beiratkozással párhuzamosan megnő az érdeklődés a bölcsődei felvételi lehetőségek iránt is. Amint azt Horváth Judittól, a százhalombattai VCSGK intézményvezetőjétől megtudtuk, a bölcsődében folyamatos a beiratkozás, de mert azt tapasztalták, hogy áprilisban nagyobb hullámban jelentkeznek a szülők, megjelöltek néhány napot, amikor várják az érdeklődőket.

Öt csoportban 120 kisgyermek jár a bölcsődébe. Szeptembertől kilencvenen óvodába mennek, harmincan maradnak, az újonnan beíratottak száma pedig 104. Horváth Judit kihangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy helyhiány lenne, ugyanis a most beíratottak között többen majd csak 2010-ben igénylik ténylegesen az ellátást, a szülők mindössze így szerették volna bebiztosítani, hogy amikor majd szükséges lesz, nem utasítják el a gyermeküket. Ennek persze nincs jelentősége – tette hozzá az intézményvezető -, ugyanis nem tartanak fenn helyet, hanem folyamatosan fogadják az újakat.

Az lenne az ideális, ha az a gyermek, aki betölti a három éves életkort, azonnal átmehetne az óvodába, csakhogy jelenleg erre nincs lehetőség. Az óvodák ugyanis már tanévben gondolkodnak, és míg a december 31-én született gyermeket fogadják, a január 1-jei születésűnek várnia kell szeptemberig, hogy óvodába járhasson.

Ha a gyest és a gyedet érintő megszorítások életbe lépnek, jelentősen megnőhet a bölcsőde iránti igény. Szükség esetén még egy csoporttal bővíthető az épület, csak megfelelő helyet kell találni a Nevelési Tanácsadó számára. Az erre vonatkozó indítvánnyal a múlt évben már foglalkozott a képviselő-testület, de elvetették a javaslatot, mert az akkor felajánlott elhelyezés nem volt megfelelő az intézmény számára.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák