Megkezdte százhalombattai hálózata kiépítését a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. Miksai Károly, a cég hálózatépítő mérnöke lapunknak elmondta: a munka a leendő fejállomásnál, a Kodály Zoltán sétány 30-32-es számú épületnél kezdődik, ahol nemsokára az ügyfélszolgálat is helyet kap. Két fázisban történik majd a kiépítés: a házakon belüli csillagpontos hálózat kialakítása már folyik, a házak közötti alépítmény kiépítésének tervei is elkészültek, így hamarosan az is megkezdődhet. Terveik szerint első lépésben a lakótelepen lesz elérhető a szolgáltatás, de folynak a tárgyalások az ELMŰ-vel annak érdekében, hogy a családi házas övezetben a villanyoszlopsorra vihessék fel az optikai vezetéket, így a későbbiekben a város teljes területén jelen lesznek.
A kábeltelevíziós szolgáltatáson kívül internetet és kábeltelefont is tudnak majd biztosítani, jó minőségben és kedvező áron. Kész csomagokat nem árulnak, minden előfizető kedvére választhat a kínálatból, és annak arányában fizet, amit igénybe vesz. A hálózatépítő mérnök kihangsúlyozta: cégüknél nincs hűségszerződés, alapelvük ugyanis az, hogy jó minőséget biztosítsanak az ügyfeleiknek, akiknek így nem áll érdekükben, hogy más szolgáltatót válasszanak. Azt is fontosnak tartják, hogy ügyfélszolgálati iroda és hibajavító csoport működjön a városban, így az előfizetők helyben intézhetik majd ügyeiket.
Vezér Mihály polgármester a fejlesztéssel kapcsolatban elmondta: az hónapok óta tartó előkészítő tárgyalások eredménye, amelyek során személyesen képviselte a várost. Nagyon fontosnak tartja ugyanis, hogy az itt élők minél többféle színvonalas szolgáltatáshoz jussanak helyben, és lehetőleg válogatni is tudjanak ezek között. Az egészséges piaci verseny előnyére válik a városnak. Hozzátette: a hálózatépítésre úgy kapott engedélyt a beruházó, hogy a megfelelő színvonalú helyreállítást is el kell végeztetnie. Addig is, amíg ez megtörténik, a városlakók türelmét és megértését kéri a kivitelezéssel járó kellemetlenségek miatt.
A Digi munkatársai május 6-án találkoznak a társasházak közös képviselőivel, akik ezt követően válaszolni tudnak majd a lakók kérdéseire.

