Négy nap a vásár

Április 1-jétől nem lesz piac Százhalombattán hétfőn és szerdán. Az üzemeltető SZÁKOM Kft tájékoztatása szerint a kihasználtság figyelembe vételével, takarékossági okok miatt tértek át a korlátozott nyitva tartási rendre.

Az üzletekkel körülvett, fedett területen 50 asztal áll az árusok rendelkezésére. Ezeket díjfizetés ellenében használhatják. Huszonhat standon zöldséget és gyümölcsöt, 24-en pedig más árucikkeket kínálhatnak. A napidíj nem változik, arról pedig most egyeztetnek, hogy az éves bérleti díjat érinti-e a nyitva tartási rend módosítása. Király Erika piacfelügyelő elmondása szerint mintegy húsz asztalt vesznek igénybe azok, akik éves bérleti díjat fizetnek. Kevés a helyi mezőgazdasági őstermelő, inkább a környező településekről érkeznek időszakonként, például a barack érése idején.

A piaci árusok tiltakoznak a döntés ellen, azzal a kéréssel fordultak az önkormányzathoz, hogy legalább a nyári időszakban állítsák vissza a régi rendet. Ebben támogatják őket a bevásárlóudvar üzleteinek kereskedői is, akik attól tartanak, hogy azokon a napokon, amikor nem működik a piac, az ő forgalmuk is csökkeni fog.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák