Az embert mindig biztatják, éljen egészségesebben.
Engem kényelmes fotelomból kipiszkálni igen nehéz feladatnak számított. Az orvos viszont gyaloglást és kerékpározást írt elő. Az utóbbit választottam. Elfekvő közlekedési eszközöm teljes felújításra szorult, amit a szakember jó pénzért el is végzett. Kerékpárral járok dolgozni!
Felültem rá. Én örültem neki, a kerékpár kevésbé. Elindulta. Majd emlékeznek izmaim! De memóriájuk nehezen tért vissza, Izomláz, lihegés, egyéb tünetek jelezték testem tiltakozását. Megálltam, fujtattam, és mentem tovább. Városunk, nem hiába a Százhalom nevet kapta, a síkút igen ritka. Az emelkedő viszont annál sűrűbb. Igen csak nyomtam a pedált naponta. Odafelé a póló átizzadt rajtam, de visszafelé már csak gurulni kellett.
Akkor is az Erkel körúton gurultam a Hága irányába, mikor beértem a Damjanich utcai kereszteződésbe, ami úgy a Hága, mint a Damjanich irányába erősen lejt. Húztam a féket jobb kézzel. Becsurogtam, és bekanyarodtam a Damjanich utcába. Az autós, aki mögöttem jött, hangosan szitkozódott. Irányjelzés nincs?! Eszembe ötlött a tévéreklám. Le kellene szállni, és szólni neki: ugyan már, jobb kézzel húzza a hátsó féket és irányjelezzen egyszerre, én majd beülök a kocsijába szitkozódni. Gurultam tovább. Az autósok nem akarják megérteni, hogy a kerékpár is jármű. Hol az árokba, hol a fára kényszerítenék. A minap dolgozni mentem, és a Damjanich utcán tekertem felfelé - táblával védett főútvonal -, mikor az egyik kereszteződés előtt hallom, hogy előznek. Hadd menjenek! Beértem a kereszteződésbe, és meglepetés ért, de nagy. Egy egész autónyi. Mert nemcsak megelőzött, de kisívben bevágott elém! Húztam a kormányt jobbra, de az autó vége is jött befelé. A hátsó ajtó üvege már elkapta a karomat, és dőltem is rendesen. Az autós megállt, én felálltam. Ütést csak a karomon éreztem, de a kerékpár és én egy test (egy lélek) voltunk. Egy igen csendes idősebb úr szállt ki a kocsiból, és nagyon udvariasan viselkedett. Nincsen baja? Nincs. - Nem volt két másodperce hogy elguruljak?- Azt hittem beférek válaszolta csendesen. Elnézést kért és tovább mentünk.
A MOL bejáratához vezető úton kerékpárral keresztbe átjutni kész művészet. Száz autósból, ha egy átenged. Húsz évet kerékpároztam a főváros utcáin, s balesetem nem volt. Annyit üzennék a százhalombattai autósoknak, hogy ha a jól fűtött kocsikból kinézne,k és maguk előtt látnak valakit két keréken, az nem biztos, hogy a majom a köszörűkövön, hanem lehet, hogy egy embertársuk, aki fázik a kerékpárján, és dolgára igyekszik.
Felültem rá. Én örültem neki, a kerékpár kevésbé. Elindulta. Majd emlékeznek izmaim! De memóriájuk nehezen tért vissza, Izomláz, lihegés, egyéb tünetek jelezték testem tiltakozását. Megálltam, fujtattam, és mentem tovább. Városunk, nem hiába a Százhalom nevet kapta, a síkút igen ritka. Az emelkedő viszont annál sűrűbb. Igen csak nyomtam a pedált naponta. Odafelé a póló átizzadt rajtam, de visszafelé már csak gurulni kellett.
Akkor is az Erkel körúton gurultam a Hága irányába, mikor beértem a Damjanich utcai kereszteződésbe, ami úgy a Hága, mint a Damjanich irányába erősen lejt. Húztam a féket jobb kézzel. Becsurogtam, és bekanyarodtam a Damjanich utcába. Az autós, aki mögöttem jött, hangosan szitkozódott. Irányjelzés nincs?! Eszembe ötlött a tévéreklám. Le kellene szállni, és szólni neki: ugyan már, jobb kézzel húzza a hátsó féket és irányjelezzen egyszerre, én majd beülök a kocsijába szitkozódni. Gurultam tovább. Az autósok nem akarják megérteni, hogy a kerékpár is jármű. Hol az árokba, hol a fára kényszerítenék. A minap dolgozni mentem, és a Damjanich utcán tekertem felfelé - táblával védett főútvonal -, mikor az egyik kereszteződés előtt hallom, hogy előznek. Hadd menjenek! Beértem a kereszteződésbe, és meglepetés ért, de nagy. Egy egész autónyi. Mert nemcsak megelőzött, de kisívben bevágott elém! Húztam a kormányt jobbra, de az autó vége is jött befelé. A hátsó ajtó üvege már elkapta a karomat, és dőltem is rendesen. Az autós megállt, én felálltam. Ütést csak a karomon éreztem, de a kerékpár és én egy test (egy lélek) voltunk. Egy igen csendes idősebb úr szállt ki a kocsiból, és nagyon udvariasan viselkedett. Nincsen baja? Nincs. - Nem volt két másodperce hogy elguruljak?- Azt hittem beférek válaszolta csendesen. Elnézést kért és tovább mentünk.
A MOL bejáratához vezető úton kerékpárral keresztbe átjutni kész művészet. Száz autósból, ha egy átenged. Húsz évet kerékpároztam a főváros utcáin, s balesetem nem volt. Annyit üzennék a százhalombattai autósoknak, hogy ha a jól fűtött kocsikból kinézne,k és maguk előtt látnak valakit két keréken, az nem biztos, hogy a majom a köszörűkövön, hanem lehet, hogy egy embertársuk, aki fázik a kerékpárján, és dolgára igyekszik.
