Tavaly ősz óta a médiában talán leggyakrabban használt kifejezés a válság. A megváltozott körülmények sokkal összeszedettebb, körültekintőbb magatartást kívánnak minden területen. Nemcsak a gazdaságért felelős személyektől és szervezetektől, hanem az egyénektől is. Optimista hozzáállás szerint azonban még időben vagyunk ahhoz, hogy megfelelő tájékozódással megtaláljuk azokat az áthidaló megoldásokat, amelyekkel még menteni lehet a menthetőt, és túlélni a kialakult helyzetet.
Hogy a nehéz helyzetbe került vállalkozások ne a létszámleépítésben – és ezzel a munkanélküliség növelésében, azaz a válság továbbgyűrűzésében – találják meg a megoldást, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium központi munkaerő-piaci programot indított. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Érdi Kirendeltségétől a pályázati lehetőségekről kértünk tájékoztatást.
A támogatások alapja a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, valamint a különböző hazai és uniós pályázati lehetőségek. Négyféle segítséget lehet igénybe venni: bértámogatást, munkahelyteremtő és -megőrző intézkedéseket, valamint a járulékkedvezmény lehetőségét.
Bértámogatásra lehet pályázni olyan hátrányos helyzetű dolgozók továbbfoglalkoztatása érdekében, akiket általában az első körben szoktak a munkáltatók elbocsátani, vagyis ezt a támogatási formát az vállalkozás igényelheti, aki alacsonyabb iskolázottságú, illetve az ötvenedik életévét betöltött személy számára biztosít munkalehetőséget. A vissza nem térítendő támogatás a munkavállaló munkabérének és járulékainak 50 százaléka, és egy évig adható.
A munkahelyteremtő támogatást a Munkaerő-piaci Alap biztosítja a regionális különbségek mérséklésére, a munkaerő-áramlás ösztönzésére, új munkahelyek létesítésére az ország hátrányos helyzetű térségeiben. A pályázat támogatja továbbá a fejlődőképes vállalkozások versenyképességének javítását, amennyiben a létesítendő beruházást, illetve bővítést stabil piaci igény is alátámasztja. Előírás, hogy a korszerűsítést követő 90 napon belül meg kell történnie a tervezett létszámbővítésnek, majd 3 évig (kis- és középvállalkozások esetén 2 évig) folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget kell vállalni, és a létrehozott kapacitásokat 5 évig (kis- és középvállalkozások esetében 3 évig) működtetni kell az adott régióban.
A munkahelyek megőrzését célzó program az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadóknak és álláskeresőknek kíván segítséget nyújtani az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal együttműködve. Azoknak a munkáltatóknak, akiknek szolgáltatását a gazdasági visszaesés erősen érinti (felmérések szerint ilyen ágazatok többek között az autó- és az építőipar), és a kialakult helyzetre létszámleépítéssel reagálnának, lehetőségük van munkaszervezési intézkedések bevezetésével elkerülni azt. A munkahely megőrzését célzó program támogatja a munkaviszony melletti, a munkakör magasabb szintű ellátását, vagy a korszerűbb technológiák megismerését célzó továbbképzést, amennyiben a munkáltató vállalja képzés költségeinek 20 százalékát, valamint a képzés idejével azonos időtartamú továbbfoglalkoztatást. A munkáltató a helyközi utazás, a bejárás költségeire is vissza nem térítendő támogatást igényelhet. A programhoz csatlakozhatnak azok az álláskeresők, akik munkájukat csoportos leépítés következtében vesztették el, vagy munkáltatójuk működési okokra hivatkozva bocsátotta el őket. Emellett azokat a vállalkozókat is érinti a támogatás, amelyek munkaerőpiaci-szolgáltatással foglalkoznak.
Járulékkedvezményt igényelhetnek mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint civil szervezetek, amennyiben nyilvántartott álláskereső számára biztosítanak új munkakört. A kedvezmény érinti a társadalombiztosítási illetve nyugdíjjárulékot, a munkaadói járulékot és az egészségügyi hozzájárulást. Feltétele azonban, hogy a járulékkedvezményes ciklust követően azzal azonos időtartamban tovább kell foglalkoztatni a munkavállalót.
Nem vehet részt a fenti pályázatokban az a vállalkozás, illetve munkavállaló, akinek lejárt esedékességű köztartozása (például adó-, illeték- vagy járuléktartozása) van. Egyes támogatások igényelhetők együtt is, míg más pályázatok kizárják egymást. A pályázatokat a területileg illetékes munkaügyi központokhoz lehet benyújtani, ahol a pontos pályázati kiírások is megtalálhatók, és további részletes tájékoztatást lehet kérni. (További részletes információ a www.afsz.hu honlapon.)

