Mindenre jut pénz

  • img

A költségvetés megalkotásakor a frakció által javasolt költségvetési maximum elve érvényesült, így az adott körülmények között optimális koncepció született - jelentette ki Pákai Zsolt, a Fidesz-KDNP frakció február 18-ai sajtótájékoztatóján. A frakcióvezető elmondta: az elsődleges cél a működési bevételek és kiadások egyensúlyának megteremtése volt, amit minimális, 91 milliós hiánnyal sikerült teljesíteni. Hozzátette: tavaly 650 millió forint volt a hiány.

Pátkai Zsolt hangsúlyozta, hogy az idén vállalkozás-élénkítő programra, illetve működési támogatásra, valamint adókedvezményre 50 millió forintot helyeztek céltartalékba, amely segíthet a munkahelyek megőrzésében. A felhasználási területeket és feltételeket pár hónapon belül határozzák meg. A képviselő külön kiemelte, hogy sikerült biztosítani a városi intézményrendszer minőségromlás nélküli üzemeltetését.

Miskei István a költségvetés egyik legnagyobb erényének nevezte, hogy a tervezett felújítások nem maradnak el. Mint mondta: folytatódik az intézmény-rekonstrukció, út- és járdafelújításra 170 millió forint jut idén, parkátépítésére és karbantartásra 60 millió forint áll rendelkezésre. A képviselő kitért arra is, hogy sok civil szervezet nem számolt el időben a támogatási pénzekkel, ezért azok a helyi rendelet szerint három évig nem pályázhatnak. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szankció túl szigorú, ezért javasolják majd a kizárás időtartamának csökkentését. 

Szabó Zoltán elmondta, hogy a Balatonalmádi üdülő jentős felújításra szorul, ezért indokolt az épület értékesítése. A képviselők és az oktatási intézmények vezetői Balatonszárszón megfelelőnek ítéltek egy vízparti, télen is használható ingatlant, amelyet érdemes lenne megvásárolni. Erre a célra 65 millió forintot helyezett a céltartalékba a képviselő-testület.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák