Továbblépés a sportegészségügy felé

  • img

Közel háromszáz utánpótlás korú futballista rendszeres sportorvosi vizsgálatát végzi el a jövőben a Százhalom Egészségügyi Központ.

Az erről szóló megállapodást február 17-én írta alá a szakrendelő tanácstermében Vezér Mihály polgármester, Gács Pál, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója, valamint dr. Kovács Attila, a Százhalom Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója. Évente két alkalommal végeznek teljes sportorvosi ellenőrzést a sportolóknál, emellett szükség esetén további vizsgálatokkal és tanácsadással állnak a labdarúgók rendelkezésére.

Vezér Mihály kihangsúlyozta: nagyon fontosnak tartja, hogy a fokozott igénybevételnek kitett sportolók számára biztosított legyen a rendszeres egészségügyi ellenőrzés, emellett örömét fejezte ki, amiért ezzel a lépéssel tovább javul a szakrendelő kihasználtsága.
Gács Pál elmondta: a fővárosban több helyen is kereste, de nem találta meg azt a színvonalat, amit a Százhalom Egészségügyi Központ nyújt. Bízik benne, hogy más sportegyesületek is követik a Budapest Honvéd példáját, és élnek azzal a lehetőséggel, amelyet a battai szakrendelő kínál.

Dr. Kovács Attila úgy fogalmazott, hogy a megállapodás egy folyamat kezdetét jelzi. A szakrendelő a magas színvonalú szakmai háttér megteremtése mellett a továbblépés lehetőségeit is keresi. Az egynapos sebészet bevált, és bíznak benne, hogy a sportorvosi ellátás is eredményes lesz. A további tervekről szólva azt mondta, hogy keresik a kapcsolatot más sportegyesületekkel, emellett hasznos lenne, ha ez a fontos ellátás az igazolt és aktív sportolók mellett a szabadidősportra is kiterjedne és az egészségmegőrzés részévé válna.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák