Évről évre nő a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők száma Magyarországon. Pedig korai felismeréssel megelőzhetővé válna a szívinfarktusok, az agyvérzések és végtagi érszűkületek jelentős része. Ezért indítottak szűrési programot a százhalombattai Óvárosban. A kezdeményezésről dr. Pereczár Klára háziorvos tájékoztatta a Halom TV-t. Mint mondta, önkormányzati pályázati támogatásból és saját erőből vásároltak meg egy magyar találmányt, aminek lényege, hogy háromszori vérnyomásmérés adatait dolgozza fel egy számítógépes szoftver. Elsősorban arra alkalmas, hogy tünetmentes fiataloknál szűrje ki azokat az érrendszeri elváltozásokat, illetve meszesedésre utaló korai tüneteket, amelyek egyéb vizsgálatokkal még nem mutathatók ki. Mivel az OEP nem finanszírozza, egyelőre térítéses a vizsgálat, de lehetségesnek tartja, hogy az önkormányzati szűrőprogram keretében ingyenesen is igénybe lehet majd venni. Hozzátette: a módszer arra is alkalmas, hogy a magas vérnyomásban szenvedő betegek kezelését lehessen optimalizálni a segítségével.

