A napokban az országos sajtót bejárta a hír, hogy veszélyben a szelektív hulladékgyűjtés, a válság elérte a feldolgozókat és nem veszik át a hulladékokat, amelyekkel a kommunális cégek lassacskán nem tudnak mit kezdeni. Mi a helyzet Százhalombattán? – kérdeztük Valkai Györgytől, a SZÁKOM Kft ügyvezetőjétől, aki elmondta: egyelőre nem értesültek arról, hogy bajok lennének az átvétellel. Nálunk tehát ugyanúgy folytatódik a gyűjtés, mint korábban, sőt, további gyűjtőszigetek létesülnek, emellett a gyerekek számára meghirdetett kupakgyűjtési akció is halad a maga útján.
Kancsár Mónika, az Öko-Pannon Kht kommunikációs koordinátora úgy nyilatkozott, hogy a hír részben igaz, ami azt jelenti, hogy Kína már nem veszi át korlátlanul a műanyag hulladékot, a papírhulladékot átvevő magyar papírgyárak átvétele pedig a gázkorlátozás miatt akadozott, ami azonban nem okozott működési zavarokat. A lakossági gyűjtés a teljes szelektív gyűjtésnek mintegy 15 százalékát teszi ki, így az esetleges korlátozások ezt a területet semmiképp sem érintenék. Hozzátette: remélhetően hamarosan elmúlik a válság, és a feldolgozók a korábbi kapacitással működnek majd.
A szelektív gyűjtés tehát nem áll le, aki különválogatva gyűjtötte a háztartási hulladékot, továbbra is teheti, hiszen mindnyájunk érdeke, hogy ne a szemétlerakókba kerüljenek azok az anyagok, amelyek újra hasznosíthatók.

