Malinoczki Sándorné véradás-szervező. 1980-ban komplikált csípőműtéten esett át, vérre is szüksége volt. Akkor fogadta meg, hogy ha meggyógyul, ő is ad majd vért, hogy segítsen másokon.
1982-ben adott először vért, összesen 97-szeres véradó – mint mondja, ezt úgy érte el, hogy elsősorban plazmaferezisen vett részt, és az duplán számít. Nagyon megbecsülték, ugyanis ritka vércsoporthoz tartozik, 0 Rh negatív. A százat mégsem sikerült elérnie, magas vérnyomás miatt kiszűrték az előzetes vizsgálaton, és mert ez többször egymás után megismétlődött, úgy döntött, nem tesz több próbát. Öt éve vállalja a véradás-szervezést, mint mondja, most már jönnek fiatalok is segíteni, lesz utánpótlás. Rokkantnyugdíjas, és bár mindig van otthoni elfoglaltsága, szereti a véradásokat, mert régi ismerősökkel találkozik, emellett tudja, hogy ez a munka, amit végez, rendkívül fontos.
Nemrég kitüntetést vehetett át: a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete ezüst emlékéremmel ismerte el eddigi tevékenységét.



