Véghelyi Balázs: Találkozás – önmagunkkal

Megint egy karácsony… Huszonötödik már az életemben. Fenyőfa-díszítés, karácsonyi ételek illata, ünnephez illő zenék, és mennyi emlék már most is! Volt, hogy a rátalálás öröme fényezte be a karácsonyomat, és volt, hogy a veszteség, a halál élménye sötétítette el az ünnepet.

Sokan mondják: ilyenkor nem az ajándékozás a lényeg. A lényeg valóban nem ez, de én mégis nagyon fontosnak tartom az ajándékot, hiszen egy ajándékban, legyen bármilyen egyszerű is, a szeretet és a ragaszkodás fejeződik ki, ahogy a régi emberek is áldozatot mutattak be istenüknek, hogy hűségükről tanúságot tegyenek.

Voltak gazdagabb ünnepeim és voltak szegényebbek is, de valami szinte mindig volt a karácsonyfa alatt: könyv. Hálás vagyok, amiért szüleim már egészen kiskoromban verseket és meséket olvastak nekem, elhintve bennem a művészetek és a bennük rejlő örök értékek iránti szeretetet, illetve a vágyat, hogy később majd ne csak olvasója legyek a könyveknek, hanem szerzője is. Talán már akkor is éreztem, amit később Márai Sándor egyik művében olvastam: „Az emberi élet legmélyebb tartalma a kultúra, amely nem képek, könyvek és zenedarabok összessége, hanem életforma”.

Emlékszem, szüleim valaha magnófelvételeket készítettek rólam, a kazettákra pedig ilyen feliratok kerültek: „Balázska 2 éves”, „Balázska 5 éves”… Ötéves koromban, talán éppen karácsonykor, egy „teljes estés előadást” tartottam az elképzelt közönségnek: verseket mondtam, énekeltem, ünnepi beszédeket rögtönöztem… Ha erre visszagondolok, melegség tölt el, hogy a gyerekkori álmaim mára megvalósultak.

Persze, nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek akkor hittem, hiszen a kultúrára, tágabb értelemben: a szellemi és lelki értékekre fogékony emberek aránya az egész világon, minden társadalmi rétegben és generációban egyre csökken. A félreértett „carpe diem” eszméje hódít és bódít – az „éljünk bele a világba és ne gondolkodjunk semmin” felszínes formájában. Nem véletlen, hogy sok fiatal idő előtt feladja a legszebb álmait, és választ magának olyan pályát, ami eltávolítja őt fiatalkori vágyaitól, és ez által önmagától is.

Karinthy Frigyesnek van egy ismert novellája, a Találkozás egy fiatalemberrel. Ebben a szerző, aki a novella elbeszélője is, fiatalkori önmagával találkozik szembe, aki számon kéri őt a régi célokért, álmokért. Az idősebb szerző zavartan mentegetőzik, mert érzi: a fiatalembernek igaza van. Lehet-e többet kívánni a karácsonyi gyertyák fényében várakozó mai gyerekeknek, mint azt, hogy ha évtizedek múltán szembetalálkoznának mostani önmagukkal, ne kelljen mentegetőzniük, hanem büszkén kezet foghasson a múlt és a jelen?

A mai gyerekek álma: a mai felnőttek felelőssége is – a családokban, az iskolákban és a világ nagy tanácstermeiben.