Eladható értékeink

Tanulmányúton jártak városunkban a Zsámbéki Turisztikai Egyesület tagjai, akik azzal a kéréssel fordultak Cseh Márton turisztikai szakértőhöz, ismertesse meg velük Százhalombatta és környéke idegenforgalmi nevezetességeit. A húszfős csoport az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban találkozott, majd megtekintették Érd-Ófalut, a Pincesort, onnan átjöttek Százhalombattára és megnézték a Régészeti Parkot, a „Matrica” Múzeumot, a főtéren a konferenciaközpont építkezését, megismerkedtek a Hotel Traininggel, azon belül behatóbban a sóbarlanggal, majd az óvárosi Szerb Templommal. Százhalombattáról Tárnokra vezetett az útjuk, ahol a szőlőhegy egyik borospincéjében borkóstolás közben vitatták meg tapasztalataikat.
Cseh Márton, a program szervezője szerint minden résztvevő egyetértett abban, hogy a Százhalombatta központú, Érdet és Tárnokot is magában foglaló turisztikai kistérség rendelkezik azokkal az adottságokkal, amelyek az idegenforgalom felvirágoztatásához szükségesek. Ahhoz azonban, hogy eladható értékeink valóban piacképessé váljanak, hatékony menedzsmentre lenne szükség, hiszen össze kellene fogni a turisztikai ágazat minden résztvevőjét: az utazási szakembereket, a szolgáltatókat, és a sikerhez önkormányzatok aktív közreműködése is elengedhetetlen.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák