Rehabilitációs állásbörzét rendez a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ november 6-án 10 órától Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (Budapest, XIII. kerület, József Attila tér 4.). Ötven munkáltató és huszonöt civil szervezet vesz részt a programon, amelyen a résztvevők Lechnerné Vadász Judit rehabilitációs szakértő és Pintér Zsolt karrier tanácsadó előadását is meghallgathatják.
A rendezvény a TÁMOP 1.1.1. projekt része, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése. A programba a regionális munkaügyi központok a terv szerint országosan közel tízezer rehabilitációs járadékban részesülő ügyfelet vonnak be, a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ 2199 megváltozott munkaképességű személynek nyújt segítséget, erre 3,5 milliárd forint áll rendelkezésére.
A rehabilitációs járadék ez év január 1-jétől létező új társadalombiztosítási ellátás. Azok jogosultak rá, akiknek egészségkárosodása 50-79 százalék közötti, foglalkoztatásuk rehabilitáció nélkül nem lehetséges, kereső tevékenységet nem folytatnak, illetve keresetük legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint az egészségkárosodást megelőzően. Fontos, hogy rendelkezzenek a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel, és hogy ne részesüljenek se munkanélküli, se pedig más társadalombiztosítási ellátásban.
A járadékot a lakóhely szerint illetékes regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál lehet igényelni, a jogosultságot szakértői szerv szakvéleménye alapján állapítják meg. Összege a III. csoportos rokkantsági nyugdíj összegének 120 százaléka, a rehabilitációhoz szükséges időtartamra, de legfeljebb három évre állapítható meg.
A rehabilitációs programban részt vevők igénybe vehetik a munkaügyi központ szolgáltatásait, és minden segítséget (képzést, támogatásokat, költségtérítést) megkapnak ahhoz, hogy ismét el tudjanak helyezkedni.

