A szitáló eső és a hűvös szél ellenére több százan vettek részt az 1956-os forradalom és a köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából rendezett városi ünnepségen Százhalombattán október 23-án.
A főtéri kopjafánál dr. Csőzik László, az SZDSZ országos ügyvivője tartott beszédet. A történelmi események értékelése után kiemelte: emberivé kellene tenni a már kivívott szabadságot, szolidaritásra és emberségre lenne szükség az örvényként lehúzó gyűlölet helyett.
A koszorúzás után a művelődési ház Színháztermében folytatódott a műsor. Dr. Fazekas István alpolgármester hangsúlyozta, azért van annyi békétlenség ’56 körül még ma is, mert az egykori árulók máig nem tudtak megbocsátani az áldozatoknak. Arra biztatott, merjünk elég bátrak lenni a bocsánatkéréshez, a megbocsátáshoz és az összefogáshoz, mert a morális válság a gazdasági válságnál is súlyosabb probléma.
Szabó Attila alpolgármester adta át az önkormányzat 1991-ben alapított Pro Urbe Százhalombatta Díját dr. Nagypataki Gyulának, akit könnyekig meghatott az ünneplés.
Az idén nyolcvan éves vegyész kandidátus 1967-től dolgozott a százhalombattai kőolaj-finomító vállalatnál, és negyven év rendkívül sikeres, elismert szakmai pályafutás után vonult nyugdíjba. Közéleti szereplőként ez után is fáradhatatlanul tevékenykedett. Az alapítókkal csatlakozott az MDF százhalombattai szervezetéhez, aminek 2006-ig elnöke is volt. Az első szabad választásoktól három cikluson keresztül dolgozott önkormányzati képviselőként és a Környezetvédelmi Bizottság elnökeként. Jelentős szerepet játszott a főtéri Szent István templom, Szent István szobor és Antall József szobrának felállításában, az Arany János iskola Eltérő Tantervű Tagozata számára önálló épületszárny kialakításában. A Nyílt Szó című MDF-es lapban, valamint a Hírtükör Mondom a magamét című rovatában számtalan visszásságra, hiányosságra hívta fel a figyelmet, és rengeteg jobbító javaslatot tett. Kezdeményezte, elősegítette a városban a parlagfűirtást, az erdősítést, a levegőtisztasági monitorrendszer, a szelektív hulladékgyűjtés, vagy a kerékpárutak kiépítését. Alapító elnöke a sérült embereket támogató Segítő Kéz Alapítványnak.
A kitüntetés ünnepélyes átadása után Meskó Zsolt Szabadság, szerelem című színpadi művét mutatták be a Körúti Színház művészei valamint a százhalombattai színésztábor résztvevői Galambos Zoltán rendezésében. A városi ünnepség a dr. Nagypataki Gyula tiszteletére rendezett fogadással zárult.