Nem maradhat két párti az ország

  • img

A közelmúltban befejeződött országos tisztújítás során a megyei választmány tagja lett Fazekas István, a százhalombattai MDF szervezet elnöke. A politikus elmondta: annak ellenére, hogy a tisztújítás nem volt mentes a botrányoktól, és a Tisztelet Társaságának kiválásával a parlamenti frakció is megszűnhet, bízik az MDF megerősödésében.

Úgy véli, az ország számára veszélyessé válhat a kétpártrendszer fennmaradása, azt ugyanis a diktatúra előszobájának tartja.

Helyi szinten választási programjuknak megfelelően továbbra is minden politikai erővel készek együttműködni szakmai alapon, a város érdekében. Ebben annak ellenére is bíznak, hogy a megegyezésekkel szemben a FIDESZ-MDF-KDNP szövetség képviselő-testületbe jutott tagjai nem vonták be őket a tényleges önkormányzati munkába.

Arra a kérdésre, hogy miként képzeli a jobboldali pártok együttműködésének helyreállítását a választási szövetség felmondása után, így válaszolt: többen ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek az önkormányzati választással kapcsolatosan felmerült aggályok miatt. Reméli, hogy a vizsgálattal tiszta víz kerül a pohárba, és új alapokon lehet folytatni a városban a jobboldali, konzervatív politizálást. Emellett abban is bízik, hogy a helyi Fideszen belül megerősödik Pátkai Zsolt elnök pozíciója, mert őt az összefogás hívének tartja.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák