Idén márciusban indult el az ingyenes COPD szűrés a százhalombattai szakorvosi rendelőben. Az azóta megvizsgált betegeknek több mint 40 százalékáról derült ki, hogy súlyosan, illetve középsúlyosan érintettek az elhúzódó köhögéssel, légszomjjal és fáradékonysággal járó betegségben, amelynek egyelőre nincs magyar neve. Dr. Radeczky Éva szakorvos elmondta, hogy a fennmaradó 50-60 százalékból is sikerült kiszűrni több asztmás illetve allergiás asztmás beteget, akik a vizsgálatnak köszönhetik, hogy fény derült problémáik okára. A térítésmentes szűrést szerdánként, 12 és 14 óra között végzik az allergológiai szakrendelésen. Elsősorban a negyven év feletti dohányosoknak érdemes rá jelentkezniük, és természetesen mindenkinek, aki észleli magán a fent leírt tüneteket. A vizsgálat alapos kikérdezésből és légzésfunkciós próbából áll.

