Október a kertben

  • img

Az októberi fagyhullám váratlanul jön, ezért jó, ha felkészülünk érkezésére. Kertünkben és a lakásban nevelt növényeket készítsük fel a téli pihenőre.
Tisztítsuk meg az egynyári virágágyakat. A kiszedett növények közül az egészséges részeket komposztáljuk. A komposzttárolót fagyok előtt rostáljuk át, az érett komposztot dolgozzuk a kert talajába, vagy tároljuk a tavaszi magvetéshez.
Kezdjük el a kétnyáriak vagy a hagymások ültetését. Az elvirágzott évelőket vágjuk vissza. A nyáron virágzó évelőket ősszel telepítsük, az ősszel virágzókat tavasszal ültessük el.

Gondoskodjunk az úgynevezett balkondézsás növények teleltetéséről, mert némelyikben már az első fagy teljes károsodást okoz, ilyen a muskátli, fukszia. Például 2007. október 15-én, hajnalban – 2 C fok volt, az angyaltrombita levelei lefagytak, de a következő meleg napok hatására a növény tovább hajtott és a nagyobb virágok kinyíltak. A díszcsalán /Coleus/ becserepezve szép szobanövény.
A gyümölcsösben a termények szedésére, tárolására kell figyelni.

Az almaszüretet a harmat felszáradása után kezdjük el, az almát-körtét leghelyesebb rekeszbe rakva tárolni, két-háromhetente átvizsgálni, és a romlott gyümölcsöket eltávolítani. Tárolási hőmérséklete 2-4 C fok. Ha nagy mennyiséget tárolunk, a szellőzésről gondoskodni kell. Dió szüretelésekor ne verjük a fát, mert magától is lehullik, csak a fán maradókat ütögessük le, vigyázva, hogy a termőrészeket ne törjük le. A diót zsákban, szellős helyen tároljuk.
Készüljünk az őszi telepítésre. A jól előkészített ültető gödör az eredés egyik feltétele.

Környezetünkben egyre több haszonkertet díszkerté alakítanak át, pedig minden kertben jó, ha van egy kis zöldséges rész, ahol friss zöldséget tudunk termeszteni.
Minden kerttípushoz szükség van tápanyag utánpótlásra. A szerves-trágya beszerzése nehézkes, ezért javaslom a gombatrágya használatát. Könnyen tárolható, mert műanyag zsákokban szállítják. Kártevőket nem tartalmaz. A talaj szerkezetét javítja. Házi kertben nyáron 2-3 cm vastagságban talajtakarásra – mulcsozás – használhatjuk, őszi ásás alkalmával 2 zsák/ m2 mennyiségben forgassuk be a talajba. Palántaneveléskor 1/3 mennyiséget keverhetünk a földhöz. A komposztáló anyaghoz egy-egy réteget keverjünk.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák