Szeptember 14-e óta a távfűtött lakások 65 százaléka kérte a SZÁKOM-tól a fűtés elindítását – tájékoztatott a Halom Televízió. A SZÁKOM képviselője elmondta, nem, vagy csak később igényelték a fűtést a téglaépületekben, illetve a már szigetelt és új nyílászárókkal ellátott társasházakban élők. Ahol a strangszabályozást is elvégeztette a közös képviselő, ott akár 25-30 százalékos energia-megtakarítást is el lehet érni – tette hozzá.
Sajnos, vannak olyan társasházak is, amelyekben jelenleg is folyik a fűtési rendszer felújítása, és emiatt nem tudják elindítani a fűtést. A szakember mindenkit arra figyelmeztetett, hogy mielőtt erre sor kerülne, ürítsék le és légtelenítsék a rendszert.
A távfűtés elindítását egyébként bármikor kérheti a közös képviselő, de jó tudni, hogy azt nem érdemes azonnal visszamondani, ha némiképp enyhül az idő, ilyenkor ugyanis maguktól lezárnak a szabályozók, nem fűtik fel a rendszert, csupán a langyos vizet cirkuláltatják.
Az intézmények közül először az Idősek Gondozóháza igényelte a fűtés elindítását, mostanra a Kőrösi iskola kivételével valamennyi közintézményben fűtenek.

