Eddig tizenöt előadó jelezte részvételi szándékát a szeptember 27-én és 28-án megrendezendő A Dunánál című tanácskozásra, amelyet dr. Fazekas István alpolgármester kezdeményezett. A programot két helyszínen – a Hotel Trainingben és a Régészeti Parkban – rendezik meg, a tanácskozásnak és a szekcióülésnek a szálloda ad otthont, míg a kötetlen beszélgetéseket és a rendezvényhez kapcsolódó kulturális eseményeket a Régészeti Parkban bonyolítják le.
A tervek szerint egy-egy előadás hossza nem haladja meg a negyven percet, így a hozzászólásokra is jut idő. A szervezők szándékai szerint a konferencia anyagát könyvben jelentetik meg, amelyben az elhangzottak mellett azok a vélemények is helyet kapnak, amelyekre a rendezvényen az idő szűkössége miatt nem került sor.
Ismert személyiségek jelezték részvételi szándékukat, itt lesz dr. Boross Péter, Járay Zsigmond, Szakolczay György, Csaba László, dr. Zombor Ferenc, Jókai Anna, Mezei Katalin, Baranyi Ferenc, dr. Jánosi György, Kósa Ferenc, Bihari Mihály, Pozsgay Imre és dr. Sárközy Tamás.
Amint azt dr. Fazekas István elmondta, a találkozó célja, hogy a résztvevők pártállástól független szakmai tanácskozást folytassanak gazdasági-pénzügyi kérdésekről, a kultúráról és az oktatásügyről, az egészségügyről és a szociális problémákról, valamint alkotmányügyi és közigazgatási témákról. Annak is ki kell derülnie, lehetséges-e a párbeszéd, enyhíthetők-e a két politikai oldal közötti sérelmek.
A szervező azt szeretné, ha ez, az eddig példa nélkül álló kezdeményezés mozgalommá nőné ki magát a politikai életben.