Nincs helyhiány a százhalombattai bölcsődében – tájékoztatott Horváth Judit, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ vezetője. Bár az intézményben a létszám nem a tanévhez igazodik, hanem folyamatosan változik, a valóban rászoruló családok igényeit ki tudják elégíteni. Október végéig 127 kisgyereket várnak a bölcsődébe, amelynek 5 csoportja a törvény által megengedett maximális létszámmal működik. Mivel a szülők igyekeznek jó előre bebiztosítani gyereküknek a férőhelyet, sokan szerepelnek várólistán is, tehát be vannak íratva, de ténylegesen még nem járnak a bölcsibe. Azokat az anyukákat, akik munkavállalás miatt akarják sürgősen elhelyezni gyermeküket, nem kell visszautasítaniuk – hangsúlyozta az intézményvezető -, és ugyanez vonatkozik azokra a gyerekekre is, akiket a gyermekjóléti szolgálat javaslatára indokolt bölcsődébe járatni.
Horváth Judit ugyanakkor elmondta, megérzik a hatását annak a változásnak, hogy lehetővé vált a gyes melletti munkavégzés. Nagyobb az igény a bölcsődei ellátás iránt, sok cég valósággal „visszaköveteli” a munkába az anyukát, aki – ha meg akarja tartani állását – bölcsibe viszi a gyerekét. Hosszú évek után a csecsemők is újra megjelentek a bölcsődében, és, ha ez a tendencia megmarad, elképzelhető, hogy az intézmény bővítésére lesz szükség.
Addig is, van lehetőség a maximális csoportlétszám bizonyos emelésére, és azt is tudni kell, hogy a kihasználtság a hiányzások miatt eddig soha sem emelkedett 80 százalék fölé.
Az ellátást egyébként azok a szülők igényelhetik, akik rendelkeznek munkáltatói igazolással, bejelentett lakhelyük van Százhalombattán és életvitelszerűen is itt élnek. Azokat a gyerekeket, akiknek az ellátása nem, vagy nem megfelelően biztosított otthonukban, mindenképpen felveszik, továbbá egy hónapra azokat is, akiknél ezt munkahelykeresésre hivatkozva kérik a szülők.

