Raktárosképzést majd elhelyezkedési lehetőséget is biztosít az érdi Napra Forgó Kht. munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek és csökkent munkaképességűek számára. A 26 helyre eddig 60-an pályáznak, de augusztus 25-ig még bárki jelentkezhet.
A hátrányos helyzetű munkakeresőkkel foglalkozó szervezet több dél-budai logisztikai céggel is kapcsolatban áll. Elsősorban 45 évesnél idősebbeknek kínálják a képzési és elhelyezkedési lehetőséget. Azok is jelentkezhetnek, akik fiatalabbak, de romának vallják magukat, illetve megváltozott munkaképességűek. A programhoz való csatlakozás további feltétele az erkölcsi bizonyítvány és az, hogy a jelentkező regisztrált munkanélküli legyen, illetve ne rendelkezzen bejelentett munkahellyel. Eddig 170-en érdeklődtek, 60-an jelentkeztek, de augusztus 25-ig még nyitott a lehetőség az érdeklődők előtt. A 26 főt, akik végül részt vehetnek a képzésben, a leendő munkaadók személyzetis szakembereinek bevonásával választják ki.
A raktáros szakmai ismeretek mellett targoncavezetést és alap szintű számítógép-használatot is tanítanak a tanfolyamon, vagyis komplex tudással igyekeznek felvértezni a leendő raktárosokat – nyilatkozta a Halom Televíziónak Orbán Péter ügyvezető. A képzés ideje alatt minimálbérnek megfelelő támogatást kapnak a résztvevők, akik – szintén a közhasznú társaság segítségével - jövő márciusban állhatnak munkába.

