Hangoskönyvek

Ha valakinek egész évben nincs ideje olvasni, nem valószínű, hogy – szilárd elhatározása ellenére – nyáron majd lesz. De nagytakarítás vagy befőzés közben könyvet hallgatni szórakoztató lehet. A diákoknak kiadták a kötelező olvasmányokat, de természetes, hogy amíg forróság tombol, inkább aludni szeretnének, és ha enyhül az idő, akkor kimozdulni. Azt pedig senki se higgye el magáról, hogy majd augusztus utolsó hetében hirtelen elolvassa mindet. De bő másfél óra alatt megismerni a Kőszívű ember fiait, vagy két-három nap alatt végighallgatni az Egri csillagokat – elég jó köztes megoldás lehet. Ez a megoldás: a hangoskönyv. Néhány éve már volt szó e hasábokon az akkor még újdonságnak számító formáról. A téma újbóli felvetését a választék hallatlan (ám hallható!) bővülése indokolja. Klasszikusok és legfrissebbek, szerzők és színészek előadásában. Maradva a kötelező irodalomnál: Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című könyvének interpretálását Németh Kristófra bízta a leleményes kiadó. Ha az – egyébként önmagában is izgalmas és szerethető – történet nem vonzaná az ifjúságot, vonzza őket a „húzónév”, az aktuális sztár. De Rudolf Péter tolmácsolásában hallgatni Karinthy Frigyestől a „Tanár úr kérem” írásait szintén garantált kulturális kikapcsolódás. Nem is beszélve az igazi irodalmi csemegének számító Harmonia Caelestis-ről Esterházy Péter saját előadásában. Hogy néhány külföldi példát is megemlítsek: a Bridget Jones naplója Udvaros Dorottyával, a Gésa emlékiratai Pécsi Ildikó előadásában, vagy a megunhatatlan Kisherceg, Dörner György hangján. Ez utóbbi például ajánlott olvasmány a diákoknak és nincs egy órányi. Tehát még le sem ért a család a balatoni nyaralásra – egy könyv már ki is van pipálva. De ha valaki messzebbre indul, például Rómába vagy Párizsba – útközben hangos útikönyvből készülhet fel a városokra. Vannak még a választékban Rejtő Jenő történetek, Allen Carr dohányzásról leszoktató könyve, Paul McKenna fogyasztóterápiája, mesék és versek, és számtalan idegen nyelvű, azaz eredeti nyelvén megszólaló mű. És amikor a gyerekek már elaludtak, érdemes belehallgatni, ahogy Fullajtár Andrea, Pálmai Anna és Udvaros Dorottya elővezeti Eve Ensler Vagina Monológjait…

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák